Az adventi időszakban az ország minden szegletében nagy az adományozási kedv. Ilyenkor nyitottabbak az emberek, jobban figyelnek egymásra, így a hátrányos helyzetűekre is. A kaskantyúi székhelyű Rászoruló Magyarokért Egyesület azonban nemcsak karácsonykor, hanem tulajdonképpen egész évben ott segít, ahol csak tud, és amennyire erőforrásaik ezt megengedik. Országhatártól függetlenül igyekeznek mindenkit elérni, aki nehéz körülmények között él. Adományaik által nemcsak tárgyakat és élelmiszereket kapnak a rászorulók, hanem törődést és figyelmet is, mely sokszor legalább ugyanolyan fontos.  

-Hirdetés-

 

Virág Tibor, a Rászoruló Magyarokért Egyesület elnöke így értékelte a 2021-es évet:

Székhelyileg Kaskantyún vagyunk bejegyezve, de mindenhol megtalálhatóak vagyunk, ahol segítségre van szükség. Egyesületünk egy szinte már nemzetközi együttműködés alapján jött létre. Van a tagságunkban anyaországi magyar, erdélyi magyar, vajdasági magyar, kárpátaljai, roma származású. Minden régió képviselteti magát, ahol magyar anyanyelvű, nemzetiségű emberek élnek.

Kapcsolódó cikk
„Bácsi, az Isten fizesse meg jóságát”
„Bácsi, az Isten fizesse meg jóságát”
Hosszú hónapok gyűjtése után megszervezte az adományok kiszállítását a Rászoruló Magyarokért Egyesület. 2021. december 18-án két kisbusz indult adományokkal Erdélybe...

Az elmúló évre visszatekintve, összesen 12.000 adag élelmet osztottunk szét rászoruló családok között. Karácsony közeledtével több mint 35.000 ruhaneműt, 1.500 pár cipőt, több mint 1.000 játékot osztottunk szét. Lehetőségeinkhez mérten próbálunk segíteni mindenkinek aki megkeres minket. Akinek csak tudunk, segítünk. Volt, akinek televíziót vittünk, másnak mosógépet, gáztűzhelyet, vagy éppen edényeket, vagy poharakat, mert azt kért. Még a hideg idő beköszönte előtt sok idősnek vittünk tüzelőt, hogyha csak pár hétre is, de megoldjuk a fűtését.

Ha lenne fix raktárunk, akkor könnyebben fogadnánk el a bútor, vagy műszaki cikk adományokat is, de még mindig azon vagyunk, hogy legyen olyan raktárunk, amit csak mi használhatunk, és ahova felhalmozhatjuk az adományokat. Így bármikor bárkinek tudunk segíteni a készleteinkből. Hála Istennek a Magyar Faluprogramban kiírt pályázaton egyesületünk nyert 4.870.000 forintot kisbusz(ok) vásárlására.

Az új gépjármű nagyban meg fogja könnyíteni az adományok összeszedését, célszemélyekhez való eljuttatását, hiszen ha sok adományt kapunk, akkor azt sok helyre el is kell juttatnunk. Ez sajnos rezsivel, költségekkel jár. Leginkább az üzemanyag és csomagolási költségek vannak az egekbe, és mivel kevés készpénz adomány érkezik, ezt a tagok saját pénzükből kell, hogy megoldják. Ez terheket tesz mindenki vállára.

Jövőbeni terveink: szorosabb együttműködés a családsegítőkkel, hogy minél több helyre el tudjunk jutni, ahol segítségre van szükség. Emellett figyelni a pályázatokat, és ha lehetőség nyílik rá, akkor megírni azokat telephely létesítése céljából.

Nagy öröm számunkra, hogy mások is megbecsülik a munkánkat. 2021-ben civil díjat vehettünk át a covid-19 világjárvány idején végzett lelkiismeretes munkánk elismeréseként.

Ezúton szeretnék mindenkinek boldog karácsonyi ünnepeket és eredményekben, egészségben gazdag boldog új esztendőt kívánni! 

Vigyázzunk és figyeljünk egymásra!

Köszönjük a képeket Virág Tibornak. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)
MEGOSZTÁS