Kiváló őszi szezonon vannak túl a Kiskőrösi LC megyei első osztályú csapatának labdarúgói. Az együttes a bajnokság felénél, a tabella első helyén telel a Kiskunfélegyházával egyetemben, azonos pontszámmal. A gárda csapatkapitányát, Nagy Attilát kérdeztük az őszi szezonról, aki az együttes házi gólkirálya is lett ősszel a maga 9 találatával.

Milyen célokkal vágtatok neki a 2021-2022-es szezonnak?

-Hirdetés-

A nyár elején Miskovicz Bálint távozott a csapattól, így az ő helyére került Füleki Antal először megbízott vezetőedzőként. Júliustól pedig már teljes mértékben ő látta el a vezetőedzői pozíciókat. Így a felkészülést Füleki Antal vezetésével kezdtük meg a rövid pihenő után július közepén. Heti három edzéssel és edzőmérkőzésekkel készültünk. A cél a vezetőség részéről a 4-6. hely megszerzése volt első körben. A keretünk együtt maradt. Pintyi Roland elment, majd a Szabadszállási megye 1-es csapat megszűnése után visszatért hozzánk. Rajta kívül Szedmák Roland és Pekker Roland érkezett. Az ifjúsági csapatból Karf Alex és Pecznyik Gábor is felkerült a felnőtt együttesbe, a kapuba érkezett a szerbiai Paunovic Márkó.

Nem mehetünk el szó nélkül az augusztus elején megrendezett magyar kupamérkőzés utáni történtek következményei mellett. Te hogyan érezted ezt a döntést?

Ugye június végén megnyertük a megyei kupát. Így jogot szereztünk arra, hogy szerepeljünk az országos főtáblán. Augusztus elején a Dabas-Gyón csapatát fogadtuk, és sajnos a mérkőzés után nem oda illő jelenetek zajlottak le. Úgy gondolom, senkinek sem jön jól egy ilyen döntés. Az MLSZ döntése szerintem kicsit sújtó volt, példát statuáló. Sajnos mi voltunk ennek a szenvedő alanya úgy, hogy a csapat és a vezetőség nem tehetett róla. Így következett be az, hogy az őszi szezonban a hazai mérkőzésinket idegenben kellett játszanunk. De nem volt időnk ezen rágódni, hiszen mindig a következő mérkőzésre koncentrálunk.

Nagy volt az öröm Akasztón a lefújás után. Hiszen 11 év után győzőtt újra Akasztón a Kiskőrös.

Mennyire vagy elégedett az együttes őszi teljesítményével?

Teljes mértékben elégedett vagyok. A csapat erőn felül teljesített. Összetételben a legideálisabb a keretünk, hiszen a rutinos és fiatal játékosok jó egyveleget alkotnak. Füleki Tóni nagyon jól összerakta a csapatot. A dobogó elején telelünk. Én a szezon előtt azért bíztam, hogy meglehet a dobogó. A Szabadszállás megszűnésével több csapat is megerősödött. Az elmúlt években mindig három – négy csapatot emlegettek, hogy ott lehetnek. Most azért többen is odaérhetnek a dobogóra, így még nagyobb értéke van annak, hogy mi most ott vagyunk a tabella elején azonos pontszámmal, a Kiskunfélegyházával. Ami még érdekes, hogy mindig háromszor nyertünk majd a negyedik meccsen kikaptunk. Így jött ki a 9 győzelem és 3 vereség. Döntetlent nem játszottunk.

Pozitívumok és negatívumok?

Kezdeném a negatívumokkal. Szerencsére ebből nem volt sok. Mint az előbb is említettem háromszor kaptunk ki. A legnagyobb pofonba Kalocsán szaladtunk bele, ahol az első félidőben sajnos két perc alatt két gólt is kaptunk. Utána a csapat kissé szétesett, nem találtuk a mérkőzés ritmusát. Így Kalocsán 5-0-ra kikaptunk. De talpra tudtunk állni és a következő fordulóban már magabiztosan 3-0 arányban nyertünk a Kecskemét ellen, Kiskunmajsán. A másik két vesztes mérkőzésünkön abszolút partiban voltunk az ellenféllel és jó játékkal is, de kikaptunk sajnos. Kiskunfélegyházán az első félidőben tompák voltunk. Míg a Tiszakécskében négy NB2-es visszajátszó is volt, de ott is csak 2-1-re kaptunk ki. Jó játékkal hozzáteszem.

Pozitívumokból jóval több volt. Itt amit legfőképpen kiemelnék az-az akasztói sikerünk. 11 év után tudott a Kiskőrös győzni Akasztón. Az a találkozó nem jól indult számunkra, de még az első félidőben fordítottunk és megnyertük a nagyon fontos szomszédvári rangadót. Mivel közel van Akasztó így sok szurkolónk is végre láthatta a csapatot. Azon a találkozón volt még egy másik nagy pozitívum is, hiszen Pecznyik Gábor tehetséges ifjúsági játékosunk bemutatkozott a megyei első osztályban, míg a másik fiatal labdarúgónk, Karf Alex is nagyon jól szállt be a mérkőzésbe. A másik találkozó, amit még megemlítenék az a Jánoshalma elleni sikerünk. Azon az összecsapáson is – csak úgy mint Akasztón – sikerült fordítanunk és otthon tartani a három pontot, még ha idegenben is.

Illetve az első két mérkőzésen pedig győztünk 5-0-ra. A Hartát és a Kecelt is ilyen arányban sikerült legyőznünk. Így két meccs után 10-0-s gólkülönbséggel álltunk az első helyen.

Attila és Kiskőrösi csapat megnyerte a Bács-Kiskun megyei kupát 2021 júniusában.

Miben látod a csapat sikerességét?

Az együttes sikeressége a csapategységben rejlik. Az új játékosok nagyon hamar beilleszkedtek. Persze ehhez a jó szerepléshez elengedhetetlen a vezetőség remek munkája, akik minden körülményt megteremtenek nekünk, hogy a lehető legjobban tudjuk készülni a bajnoki mérkőzésekre. Illetve köszöneti illeti a szurkolóinkat is, ők sajnos nem tudtak kint lenni a hazai mérkőzéseken, de tavasszal már tudnak majd minket buzdítani otthon. Plusz löketet ad az ő szurkolásuk a csapatnak.

Kit vagy kiket emelnél ki a csapatból az őszi teljesítményük alapján?

Az egész csapatot ki tudnám, hiszen mindenki hozzájárult ehhez a sikeres őszhöz. A vezetőséget, mint már előbb említettem is. Csapatkapitányként próbálom segíteni Tóni munkáját.

Melyik gólodra emlékszel vissza legszívesebben?

Ha egyet kellene mondanom az a Harta ellen szerzett második találatom mely egy szép akciógól volt. Illetve még a Jánoshalma elleni meccsen szerzett két gólomat is ide mondanám.

Mit vársz a tavasztól?

Bízom a jó szereplésben és abban is, hogy a szezon végén a dobogón zárunk majd. Nem szeretnénk abba a hibába esni, mint a tavalyi szezonban, ahol több ponttal is vezettünk az őszi szezon után. Aztán sajnos még a dobogó sem lett meg az idény végén. Ősszel is elértek minket sérülések, amik elérhetnek minket tavasszal is, illetve a sárga lapok is összejöhetnek. Így egy izgalmas tavasz elé nézünk.

MEGOSZTÁS