Szilveszteri felolvasó est 1925. december 31-én
Furcsa, hogy Jászai maga (1926-ot megelőzően) egyetlen egyszer sem tett említést kiskőrösi látogatás(ai)ról. Halálának évében azonban Pesti Napló újságírója rövid interjút készített az akkor már nagybeteg művésznővel, állapota iránt érdeklődve, az ő válaszában pedig ott volt ez a kis történet is: „[…] január elsején [valójában december 31-én] Kiskőrösön voltam Petőfit szavalni… Petőfi napján Petőfinél… Influenzával jöttem haza… Isiászom lett” (Pesti Napló, 1926. augusztus. 15. 38. o.). Valóban szerencsétlen esemény, ha a betegséget, amelyből már igazán soha nem gyógyult fel, imádott Petőfijének szülőhelyén, esetleg a hazaúton szerezhette. Azonban akad itt is némi információ, ami árnyalja egy kicsit a képet. A Magyarság című folyóirat még 1926. június 16-án megírta, hogy „[…] a nagyasszony még a múlt év utolsó éjszakáján meghűlt, amikor négylovas szekéren ment éjjel Kiskőrösre, […] Kiskőrösről már betegen ért haza, a hideg zivataros éjszakán megfázott” (Magyarság, 1926. június 16. 11. o.). A lap azonban június 19-én kénytelen volt leközölni dr. Tepliczky Aladárnak, a helyi Petőfi Irodalmi Kör alelnökének helyreigazító levelét, melyből egészen másfajta eseménysor rajzolódik ki. Nem elég, hogy Jászai Mari nem szekérrel, de vonattal érkezett (mégpedig stílusosan első osztályon), vagy az éjszaka sem volt hideg, netán zivataros, ám az éjféli szabadtéri programon a művésznő már nem is vett részt (Magyarság, 1926. június 19. 10. o.). Az egyes fővárosi lapok költéseivel ellentétben Jászait nem a „kiskőrösi megfázás”, hanem egyre súlyosbodó cukorbetegsége döntötte ágynak, ráadásul „soha sem hitt az orvosokban” egy idő után pedig az inzulint is visszautasította, attól tartva, hogy megmérgezik (Magyarország, 1926. október 6. 4. o.).
Most pedig következzenek a részletek, az említett napról ugyanis, akárcsak előkészületeiről bőséges forrásanyaggal rendelkezünk. Az események bemutatásánál Tepliczky levele mellett Zoltán Jánosnak, a Petőfi Irodalmi Kör elnökének és az esemény főszervezőjének iratait, és beszámolóját fogjuk használni. Meg kell említenünk még mindenképpen Koroda Miklós két írását (Lady Macbeth kocsisa. In: Film, Színház, Muzsika, 1962, valamint Machbeth magyar démona. In: Magyar Nemzet, 1964. május 4. 11. o.), aki gyermekként szintén jelen volt azon a bizonyos nagy eseményen, édesapja Koroda Pál, a Petőfi Társaság tagjának kíséretében. Sajnos ez utóbbi két forrás rengeteg pontatlanságot és csúsztatást tartalmaz, nem egyszer egymásnak is ellentmondva, forrásértékük éppen ezért csupán részben állapítható meg, jelentős kritikával kezelendők. Az ünnepség helyszínéül például a Szarvas fogadó színháztermét jelölte meg, holott a kortárs beszámolók egyértelműen a volt Petőfi Kaszinó Luther téri épületének nagytermét írják le, továbbá Koroda állítja, hogy éjfélkor a nagyasszony a szülőház előtt elszavalta Petőfi Jövendölés című versét, ám ezt kizárja az a tény, hogy Jászai az említett szabadtéri ünnepségen már nem vett részt.
A kiskőrösi Petőfi Irodalmi Kör iratai között találhatunk egy 1925. december 19-i dátummal ellátott jegyzőkönyvet, Mendelényi János tanítónak, az egyesület titkárának kézírásával. Ezen a közgyűlésen közölte a tagsággal Zoltán János elnök, hogy a szilveszteri ünnepség két részből fog állni. Az első rész egy felolvasó est a Petőfi Kaszinó Luther téri székházának nagytermében este 8 órai kezdettel, majd éjfélkor a szülőház előtt rövid megemlékezéssel folytatódik az esemény. Szintén ekkor jelentette be, hogy „[…] sikerült megnyernünk Jászai Marit, a nagyasszonyt, a Nemzeti Színház örökös, a Petőfi Társaság és a Petőfi Irodalmi Kör tiszteleti tagját, ki az ünnepi ülésen Petőfi verseket ad elő.”
Zoltántól magától egy másik helyen értesülhetünk továbbá a szervezés menetéről, annak cseppet sem egyszerű mivoltáról, amely nem is csoda, hiszen mégiscsak az egyik legnagyobb magyar színésznőről volt szó, akinek szeszélyes természete ráadásul ismert volt a kortársak előtt is. „Tagadhatatlan, hogy szertelen viselkedésével és lobbanékony természetével ámulatba ejtette kiskőrösi vendéglátóit, és a Petőfi-ünnep egész közönségét” (Pesti Hírlap, 1942. január 24. 5. o.). Már a felkérés során találkozott ezzel a bizonyos lobbanékonysággal, amikor is Zoltán János Szávay Gyula, a Petőfi Társaság akkori főtitkárának közbenjárását kérte a dolgot illetően. Szávay, aki jól ismerte a művésznőt, eleget is tett a kérésnek, azonban közölte Zoltánnal, hogy mindenképpen menjen el hozzá, s hívja meg személyesen, hiszen úgy volna ildomos. Ám azt is hozzátette, „szerintem be fogsz jutni hozzá. Csak meg ne ijedj nagyon, ha kissé rádripakodnék”. A találkozóra Budapesten a Rudolf (ma Pesti alsó) rakpart 6. számú bérpalotájában került sor, s az előzetes reményekkel ellentétben Jászai csupán az ajtóban volt hajlandó fogadni kiskőrösi tisztelőjét. Mindazonáltal megígérte, hogy a Szávayval folytatott egyeztetést továbbra is érvényesnek tartja, december 31-én ott lesz Kiskőrösön, és szavalni fog.
Így is történt. Aznap a délután háromnegyed hatos vonattal érkezett (nem lovas, vagy ökrös szekéren) a Petőfi Társaság számos tagjának kíséretében: vele tartottak Szávay Gyula főtitkár, Havas István, Farkas Imre, Lampérth Géza és Géczy István költők. Koroda Pál már korábban megérkezett, automobillal. Jászai ekkor még jókedvében volt, állítólag belé is karolt Zoltán Jánosba, aki a leírás szerint maga kísérte hintón szállására, mégpedig az egyik legvagyonosabb helyi családhoz, hogy a nagyasszonynak semmiben sem kelljen hiányt szenvednie. Amikor megérkeztek, ő a kedveskedő vendéglátók köszöntésére mindössze fejbiccentéssel felelt, majd kijelentette, hogy ásványvizet kér, amelyet a ház urának sietve kellett szereznie. A vacsorán nem vett részt, szobájába kérte az ételt, amelyet jóízűen elfogyasztott. Zoltán megjegyzi, hogy ezek után már jókedvűen lépett ki a társasághoz, mintha csak kicserélték volna.
Az este 8 órakor kezdődő felolvasó ünnepség a lehető legnagyobb rendben zajlott, Jászai Mari valósággal sziporkázott. „Az ünnepre felsorakozott helyi és környékbeli nagy és előkelő közönség felállással, zúgó tapssal és lelkes éljenzéssel fogadta a terembe lépő Jászait”. Itt következett egy igencsak érdekes megjegyzés Zoltántól, amelyet a cikk elején leírtak okán érdemes kiemelnünk, ugyanis tovább erősíti a már említett történetek legendás mivoltát: „[…] végre egyszer már a nagy tragika is elzarándokolt Petőfi szülővárosába”. Az ünnep folytatódott: „méltó volt persze a műsor is hozzá. Valamennyi vele jött írónak szerepet juttatott a rendezőség. A Nagyasszonyt, aki a régi iskola modorában Petőfinek egy sor költeményét szavalta, majd szétszedte a közönség”. Még azt is megígérte a rendezőknek, hogy éjfélkor, a szülőház előtt is folytatja műsorát, mielőtt azonban erre sor kerülhetett volna, valami félresiklott. Váratlanul bejelentette, hogy előtte még szeretne hazatérni szállására. Mivel a szervezők nem engedhették, hogy a sáros utakon kelljen gyalog mennie, ezért kocsist kellett keríteniük, csakhogy szilveszter éjszakáján ez bizony lehetetlen feladatnak bizonyult. Koroda Pál felajánlotta gépkocsiját, azonban Jászai ezt a lehető legnagyobb sértésként élte meg, kijelentve, hogy autóba nem ül, neki lovas fogatot szerezzenek. „S tombolt a nagy tragika úgy a kaszinó teremőri szobácskájában, ahová valaki betessékelte, hogy a közönség is megrettent. […] Az egyik fiatal szolgabíró nagy bátran benyitott hozzá, hogy türelemre bírja, de ugrott is vissza, mint a nyúl, mert Jászai rácsapott. – Mars ki!”
Végül csak Szávay Gyula volt képes megnyugtatni a művésznőt, addigra pedig megérkezett szállásadója a hintóval, aki kocsis híján maga fogta be otthon a lovakat. Méltóságos asszonynak méltóságos fuvarosa akadt. Mire hazaértek, haragja eltűnt, azonban az éjféli ünnepségen már nem vett részt. Állítólag még a Petőfi Társaságtól kapott tagsági gyűrűjét is elveszítette. Zoltán János ugyan kerestette, de nem került elő sem a kaszinóban, sem szállásán. Koroda Miklós tájékoztatása szerint Jászai az állomásra vitette magát, ahol reggelig várt a vonatra, s eközben fázott meg. Ezt az eredeti 1926-os Tepliczky Aladár féle cikk, valamint a Zoltán János féle visszaemlékezés is cáfolja. Mindenesetre a reggeli vonattal hazautazott Budapestre.
Így esett a dolog, hogy Zoltán szavait idézve „a halhatatlan Jászai Mari járt ugyan Kiskőrösön, de rettentő haragjában elfelejtette megtekinteni, azt, amiért voltaképp útra kelt: Petőfi roskadozó szülőhajlékát”.
A szöveget írta és a képeket összeválogatta: Turán István, helytörténész
Kiemelt kép: Látkép az evangélikus toronyból a harmincas évekből
