A Kiskőrösi LC megyei harmadosztályú csapata a 4. helyet foglalja el a 2021-2022-es szezon felénél. A Kiskőrösi csapat őszi szezonja kissé felemásra sikeredett. De így is ott vannak a dobogó közelében. Pár pont lemaradással az aktuális dobogósoktól. Sinkó Doriánnal beszélgettünk az őszi szezonról és az utánpótlás csapatairól, aki Szlovák Pállal holtversenyben a házi góllövőlista élén áll hat találattal, a szezon felénél. 

Milyen célokkal vágtatok neki az idei szezonnak?

Idén is a dobogós helyek valamelyikét tűztük ki célul, bízva abban, hogy akár az első helyet is megszerezhetjük. A csapatban nagy változás nem történt három új igazolás érkezett hozzánk a nyáron. A felkészülés nagyon gyengére sikeredett az eddigi évekhez képest. Heti egy edzéssel készülnénk, de sajnos ez nagyon sokszor elmarad, mert nem jövünk össze annyian munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt. Még így is harcban vagyunk a dobogóért, és még esélyünk van továbbra is a bajnoki címre, pedig a csapat nagy része már nem fiatal.

Mennyire vagy elégedett a csapat őszi teljesítményével?
-Hirdetés-

A csapat őszi teljesítményével egyáltalán nem vagyok elégedett. Olyan mérkőzéseken veszítettük el a 3 pontot, ami szinte már a kezünkben volt. Például a Kecel és a Soltvadkert ellen is az utolsó pillanatban kaptuk az egyenlítő találatot.

Mi volt az őszi szezon legnagyobb pozitívuma és negatívuma?

A legnagyobb negatívum számunkra egyértelműen a Császártöltés elleni hazai vereség volt. Akkor 3-1-re vezettünk, és azt hittük megvan a meccs. Majd az utolsó 10 percben nyújtott játékunk után kikaptunk 4-3-ra. A legnagyobb rivális Akasztó jobbnak bizonyult nálunk és megérdemelten nyertek ellenünk 3-0-ra. Ezeket óriási negatívumok az eddigi évekhez képest, ez mellett volt pár sérülés, ami megnehezítette ezt a félévet.

Nagy pozitívum, hogy harcban vagyunk a dobogóért és a bajnoki címért így is, hogy alig edzünk, és voltak sérülések, illetve a csapat nagy része már nem fiatal. Ha a mérkőzéseket nézzük, akkor egyet emelnék ki. Az őszi utolsó mérkőzésünk. Amikor is a Balotaszállás együttesét sikerült legyőzni hazai pályán 3-2-re. Amióta a mi csoportunkban vannak, nem tudtunk ellenük győzni. Most is egy elég parázs és kemény összecsapáson tudtuk megszerezni a 3 pontot, bár nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna, mert sokkal több helyzetet dolgoztunk ki, mint az ellenfelünk.

Kit vagy kiket emelnél ki a csapatból az őszi teljesítményük alapján?

Kiemelni nem nagyon tudok senkit, szükség van ránk, fiatalokra és az idősebb játékosokra egyaránt. Csapatként működtünk eddig is nagyon jól, idén ez még nagyobb hangsúlyt kap.

Mit vársz a tavasztól?

Tavasszal megpróbálunk minden meccset megnyerni és revansot venni azokon a csapatokon, akiktől ősszel vereséget szenvedtünk.

Ejtsünk még szót az utánpótlásról is, hiszen több korosztályt is vezetsz.

Az U9-es fiúkkal a Bozsik programban szerepeltünk, ahol az eredmények is jók voltak, de ami számomra a legfontosabb a csapatjátékban és egyéni játék terén is, sikerült előre lépni.

Az U15 lány csapatommal nagyon nehéz őszt produkáltunk. Kevesen vagyunk, és kapusunk sincs. Mezőnyjátékosokkal oldottuk meg a kapus pozíciót meccsről-meccsre. Volt olyan meccs, amikor csere nélkül kellett játszani. Az edzés látogatottság is elmarad az eddigi évekhez képest, mert sokan kollégisták, és nem tudnak járni. Ha sikerül kapust igazolni télen, és mindenki el tud jönni pár edzésre hetente, akkor nagy esélyünk lesz az 1-2. hely megszerzésére. Több játékosomat is megkeresték magasabb osztályból, amely nagy visszaigazolás, és óriási pozitívum számunkra.

MEGOSZTÁS