Kiskőrös Város Önkormányzata, az Országos Petőfi Sándor Társaság
és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum egy szabadtéren megrendezett, színvonalas versszínházi műsorral egybekötött megemlékezésre invitálta Kiskőrös lakosait a Petőfi Sándor szülőház elé december 31-én.

A költő születésének 199. évfordulójára emlékezve, az alkalmat Bánföldi Szilárd, Petőfi Sándor: A világosság című költeményének elszavalásával kezdte meg.

Bánföldi Szilárd
-Hirdetés-

Őt követte Kiskőrös város polgármestere, Domonyi László, aki ünnepi beszédében többek között a mindennapi csodák felismerésének fontosságára hívta fel a figyelmet.

A város vezetője minden évben, egy 1913-ban készített billikommal a kezében tesz ígéretet. 2002 óta a Magyarországon Petőfivel egy napon született gyerekek sorszámozott, egyedi, névre szóló, emléklappal ellátott, Petőfi Sándor Összes versét tartalmazó kötetet kapnak ajándékba az önkormányzattól. Domonyi László arra tett ígéretet, hogy 1973 és 2002 között, a Bács-Kiskun megyében születettek is megkapják ezt a kiadványt. 

Domonyi László

Hajagos Csaba, a Petőfi 200 Bács-Kiskun Megyei Emlékév szakmai referensének beszéde következett ezután, aki Petőfi Sándor: JÖVENDÖLÉS című költeményének utolsó versszakából is idézett.

“Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak.
Anyám, soká, örökkön él.”

Hajagos Csaba

Az ünnepi beszédek után elhelyezték a szülőház falára a megemlékezés koszorúit.

A hagyományos Petőfi Szilveszterek egyik kiemelkedő programpontja, a Szilveszter Társulat színházi előadása. Idén, rendhagyó módon, versszínházi előadással készültek, melynek összeállítója Supka Éva volt.

Az előadás után bemutatták Bánföldi Szilárd színművészt, aki Petőfi arca lesz az elkövetkezendő 2 évben.

A megemlékezés után szeretetvendégségre hívták a megjelenteket: többek között Deák-kuglóffal, pogácsával, kávélikőrrel, forralt borral várták a szervezők a résztvevőket. Az óriás Petőfi-tortát Domonyi László, Kiskőrös polgármestere vágta fel.

18 órakor évzáró áldást tartottak az evangélikus templomban, ahol Kecskeméti Pál  igazgatólelkész bemutatta Petőfi Sándor keresztelési anyakönyvi bejegyzését is.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (61 db kép)