Zöld lámpát kapott a beruházás: ünnepélyes keretek között aláírták az új tornacsarnok kivitelezéséről szóló szerződést 2022. január 5-én Kiskőrösön.

-Hirdetés-

Az eseményen részt vett Domonyi László, Kiskőrös polgármestere, Major József, a kivitelező Hun-Bau Holding Kft. ügyvezetője, Franczia László a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium igazgatója, valamint a Szakképzési Centrum vezetése: Papp Gyula főigazgató, Csúzdi Zoltán kancellár, Vikker József főigazgató-helyettes, Bozár Sándor László gazdasági vezető, valamint Markó István műszaki ellenőr.

Franczia László, a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium igazgatója

A közel 900 millió forintos beruházással a Wattay több évtizedes álma valósul meg, ugyanis az iskola már régóta küzdött azzal a problémával, hogy nincs megfelelő méretű és felszereltségű sportcsarnoka, tájékoztatott Franczia László igazgató.

Az új sportcsarnok által nem csak a mindennapos testnevelési órák oldódnak meg, hanem a tömegsportok és egyéb rendezvények megtartására is lehetőség nyílik.

Az igazgató kiemelte: Font Sándor országgyűlési képviselő, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum vezetőinek a támogatásával fog a beruházás megvalósulni.

Papp Gyula, a KSZC főigazgatója

Papp Gyula, a KSZC főigazgatója is Font Sándor országgyűlési képviselő szerepét hangsúlyozta: a honatya a legutolsó pillanatokat is kihasználta, hogy a kormányzat többlettámogatást nyújtson a sportcsarnok megépítéséhez.  A forráskiegészítés előfeltétele volt annak, hogy eredményessé minősíthették a közbeszerzést.

A sportcsarnok látványterve 

A tornacsarnok tervezett nettó alapterülete 1779,19 m² lesz. A tervezett létesítmény megközelíthető lesz az utcáról és az iskola udvaráról is, akadálymentes megközelítésre alkalmas bejárat az udvar felől kerül kialakításra. Mindkét bejáraton belépve a földszinti előtérbe jutunk, mely közvetlen csatlakozik a tornacsarnokhoz. Az udvar felől egy árkád kerül kialakításra, mely több funkciós közösségi térként működik majd, egy üvegfalon keresztül, toló falakkal összenyitható a belső és a külső tér. Az észak- keleti két szintes szárnyban a földszinti részen lesznek a wc-k (akadálymentes wc is kialakításra kerül), sportszertár, külső megközelítéssel pedig az elektromos helyiség és a gépészeti helyiség.  

Az emeleten galéria lesz található, mely lelátást biztosít a tornacsarnokba, továbbá az emeleten található 4 db öltöző (2 db női, 2 db férfi), ezt kiszolgáló vizesblokkok, tusolók, wc-k, és egy raktár- stúdió helyiség lesz kialakítva. 

Mint ismeretes, 2021. október 20-án jelent megy a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, ami a beruházás megvalósításához szükséges többlettámogatás biztosításáról szól. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke által aláírt 1745/2021-es kormányhatározatban arról olvashatunk, hogy 406.458.825 forintos többletforrást biztosítanak a csarnok megépítéséhez. Így összességében a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum 886 255 697 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült az iskola új tornacsarnokának felépítésére.

Az ünnepélyes alapkőletételre 2022. január 12-én 9 órakor kerül sor.