Amikor megcsörren a telefonom és Prepszent Pista barátom nevét látom kiírva, akkor mindig tudom, hogy valami különleges fénykép/irat/tárgy akadt a kezébe, amit szeretne velem és a nyilvánossággal is megosztani. Akadnak padlásos, elfekvő, elfeledett, vagy egyenesen eldobott, kidobott történetek is, holott ezek mindegyike része a mi szerteszórt múltunknak, amelyből a mai nagy egész épült. Legalábbis valami ilyesmi látható az alábbi fénykép-sorozaton és a hozzájuk kapcsolódó történetben.
Az egész 1955-ben kezdődött, amikor a megyei tanács, majd a járási tanács is úgy döntött, hogy Kiskőrös nagyközségnek el kell indulnia a várossá fejlődés útján. Ám némi meglepetésre (legalábbis így utólag) nem a funkcionális épületek felépítése mellett döntöttek először, hanem egy nagy központi általános iskola megvalósítását rendelték el, valahol a központban. Ekkor a régi „Csöngős” iskola bontásáról még nem esett szó, csupán egy új, modern épülettel szerették volna kiváltani. Az iskolák államosítása már 1948-ban megtörtént így a több épületben helyet kapó kiskőrösi oktatás központosítása is megkezdődhetett, mindezt a születésszám növekedése is indokolta. A nagy méretű épületnek azonban hely kellett, s erre más elképzelés híján az 1944 óta, ismert okokból jórészt nem lakott, korábban „zsidónegyedként” hivatkozott területet jelölték ki.
A területen található egykori lakóházak és a volt felekezeti iskola kisajátításával és elbontásával (korabeli nyelven: szanálásával) a községi tanácsot bízták meg, ha nem teljesítettek minden feltételt az ostor rajtuk csattant. A helyi izraelita hitközség életben maradt tagjai a megrongált Nagytemplomot ugyan 1950-ben lebontás terhe mellett értékesítették az ide érkező néphadseregnek (nem volt kinek újjáépíteni), azonban a terület és a Kistemplom (a ma Zsinagógának nevezett épületet) továbbra is a birtokukban maradt. Nem kevés indulat és csalódottság közepette a túlélők végül „felsőbb” közvetítéssel eladták ezt a területet az iskolaépítés céljára. A helyi zsidó hitközség ezt követően, legalábbis „papíron” nem létezett többé, ugyanakkor az épülethasználatot nem vonták meg tőlük.
A forradalom némileg közbeszólt, de a Kádár-rezsim berendezkedését követően megkezdődhetett a tervezés és az építés. A terveket Balogh István, a LAKÓTERV vállalat építésze készítette 1959-ben, majd 1960-ban a bontásokat követően hozzáfogtak a Petőfi Állami Általános Iskola építéséhez, s 1961 tavaszára be is fejezték. Ahogy 1964-ben a szaklapban olvashatjuk:
„A 12 tantermes általános iskola a város belterületén, egy szanálásra ítélt tömbben kapott helyet. A helyszínrajzon szaggatott kontúr jelzi a felszabadítandó területet az épület elhelyezésére. A szanálást az illetékes szervek — kötelezettségük ellenére — nem végezték el, csupán azokat az épületeket bontották le, melyek helyén az iskola felépült, s így az most sertésólak, rendezetlen udvarok és avult épületek közé ékelődik be. Az alaprajzi szervezés arra törekedett, hogy a tornatermek megközelítése egymás zavarása nélkül történhessen, ezért egy-egy folyosóról csupán két tanterem nyílik, melyek délkeleti tájolásúak. A főút felé nyitott udvarrész, az épületen belül pedig zárt díszudvar alakult ki. A főbejárat a forgalommentes lakóútról nyílik. Az óvóhely körülsáncolása révén keletkező mesterséges domb az udvarterülettel szervesen összefügg, és erre vezet fel a főbejárati olaszlépcső. A kazánház és a gondnoklakás külső megközelítésű. A függőleges teherhordó szerkezet általában téglapillérváz, a födémek vasbetongerendás és tálcás födémek. Az épület kívül mezőtúri téglaburkolatú, ablakparapeteken szürke, csiszolt műkőburkolattal. Egyik oromfalat különféle befalazott geometriai idomok díszítik. Az iskola szivattyús meleg vízfűtésű, a tornaterem léghűtéses. A keletkező szennyvizek részére önálló szennyvíztisztító telep épült a kazánház közelében.”
(Magyar Építőművészet, 1964./6. sz)
Az alábbi felvételek különlegesek, hiszen az építkezés menetét örökítik meg. A korábban nem, vagy nem ebben a minőségben látott képek Zsikla Béláné tanárnő egykori gyűjteményéből, Prepszent István jóvoltából kerülnek közlésre.
Írta: Turán István helytörténész
Fotógaléria:
Fotók megtekintése (10 db kép)
-Hirdetés-
