Az elmúlt évben is éberen őrködött a Kecel Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság és az önkéntes csapat a helyi lakosság szolgálatában. Travnik János tűzoltó parancsnok beszámolt a szervezet 2021-es évi tevékenységéről – írják a Keceli Hírek újságban.

A 2021-es évben az állomány létszámában úgy pozitív, mint negatív változás is történt, sajnos két kollégánk elhagyta az állományt. Szeptemberben azonban nagy örömünkre egy ifjú kolléga érkezett hozzánk, aki most januárban fejezi be az iskolát Budapesten. Az önkéntes kollégákra mint mindig, az elmúlt évben is számíthattunk, ha kellett, jöttek és segítettek.

-Hirdetés-

Az óévben 90 esetben vonultunk ki, ebből 40 tűzeset, 38 műszaki mentés, 12 téves jelzés volt, szándékosan megtévesztő jelzés pedig 1 esetben történt. Az elmúlt évben a június 25-i vihar, majd a károk felszámolása járt nagyobb feladatokkal.

Tavaly is megtartottuk a tervezett helyismereti, szituációs begyakorló és parancsnoki ellenőrző gyakorlatokat, bár a pandémia még beleszólt, de sikerült megoldani. Május 4-én szűk körben történt a Szent Flórián-szobor koszorúzása, júliusban Tabdin egy meghívásos tűzoltóversenyen voltunk, majd szintén ebben a hónapban Kecskeméten a Tűzoltónapon elismerést vehettünk át. A Szüreti napon most elmaradt a hagyományos közös ebédünk, ahogy egy szeptemberi bajnoki programunkat is lemondtak az utolsó pillanatban.

Tárgyi és munkaeszközeink idén is gyarapodtak részben önerőből, részben pályázatok útján. 2022-ben ugyancsak tervezünk pályázni, hogy tovább fejlődhessünk.

Bízunk benne, hogy ez az év kegyesebb lesz hozzánk. Reményeink szerint a 2022-re tervezett megszokott, népszerű programjainkat megtartjuk.

Írta: Travnik János tűzoltó parancsnok

Forrás: Keceli Hírek
Kiemelt kép: VIRA.HU archív

MEGOSZTÁS
Írta: vira