A korábbi évekhez hasonlóan idén is megtárgyalta a soltvadkerti Képviselő-testület a Települési Értéktár Bizottság szakmai beszámolóját. A bizottság munkájáról Fodorné dr. Schiszler Terézia is tájékoztatott január 26-án.

A testületi ülésen elhangzott, hogy az Értéktár Bizottságnak mindenkori feladata a helyi kulturális, szellemi és vagyoni értékek felkutatása. Mint megtudtuk, eddig 12 helyi érték került be az Értéktárba, amely a Nagy-Pál István helytörténeti gyűjteményben kapott helyet. A Bizottság vezetője Fodorné dr. Schiszler Terézia, tagjai: Zsikláné Szarka Judit és Légrády Andor.

-Hirdetés-

Fodorné dr. Schiszler Terézia elmondta, hogy a Vadkerti-tó társasjáték, a Soltvadkerti lakodalmas kalácsok és sütemények című receptes könyv, valamint Soltvadkert nevezetességei kártyajáték és helytörténeti séta útmutató létrehozásában is közreműködött a Bizottság. Ezek a kiadványok a TOP 5.3.1. közösségfejlesztő pályázat keretében kerültek kiadásra, hangsúlyozta a bizottság vezetője. Elmondta, hogy jelenleg készülőben van a város történetét bemutató olvasókönyv is.

A Bizottság a jogszabályban meghatározott feladatain túl felvállalta a helyi, nemzeti értékek népszerűsítését is. E vállalás keretében hívták meg a környező településeken működő értéktárak vezetőit is, akikkel folyamatos kapcsolatban vannak.

Fodorné dr. Schiszler Terézia rámutatott: szándékukban áll egy pályázat benyújtása is, mely pozitív elbírálása esetén lehetőségük lesz kiadvány készítésére, a honlap aktualizálására és akár egy rendezvény megtartására, amelynek keretén belül be tudják mutatni a nyilvántartásba vett helyi értékeket.

Elhangzott, hogy folyamatban van több helyi érték felvételének az előkészítése is. Mivel ez a folyamat hosszas anyag- és dokumentumgyűjtő munkát igényel, ezért általában lassan halad.

Fodorné dr. Schiszler Terézia felhívta a figyelmet arra, hogy akinek javaslata van, keresse bizalommal a bizottságot.

MEGOSZTÁS