A Kertbarát Kör meghívására, Fülöpjakabról érkezett tegnap délután Kiskőrösre Nemes Mátyás, aki 2015-ben elnyerte az „Év biogazdája” címet. Nemes Mátyás biokertész abban hisz, hogy szolgálni kell a Földanya élőlényeit. A szolgálatért cserébe tiszta táplálékot kapunk, a tiszta tápláléktól pedig tiszta gondolatot. A fülöpjakabi ökogazda birtokán évente 50-60 különböző zöldségfajtát termeszt családjával.

Ilyen „csodákat” termeszt Mátyás és családja
-Hirdetés-

Nemes Mátyás két fiúgyermek édesapja, hat unoka büszke nagypapája. Gyermekei is ökológiai gazdálkodással foglalkoznak. A Biokultúra Egyesület csodás kis kertjének láttán szerettek bele az ökológiai gazdálkodásba, majd elkezdte gyűjteni a szakirodalmakat. Amikor lehetőségük adódott vásároltak egy tanyát Fülöpjakabon, azóta is ott élnek. Lassan, fokozatosan kezdték el az ökológiai gazdálkodást. Jelenleg 20 hektáron gazdálkodnak, közel 60 féle növényt termesztenek egész évben, szabadföldben és fóliás körülmények között. Továbbá próbálkoznak olyan növények termesztésével is, amelyek Magyarországon nem honosak. Termelnek: édesburgonyát, keserűuborkát, indiai babot, okvát is, melyek úgynevezett növényi gyógyszerek. Fülöpjakab egy nagyon pici község, azonban az ökológiai gazdálkodás területén családjuk, illetve a környékbeliek szép pozíciót vívtak ki maguknak. 

Sokan voltak kíváncsiak a biogazdálkodás fortélyaira

Büszkén mesélt a kiskőrösieknek arról, hogy már unokái is elkötelezettek a biogazdálkodás, és a felelősségteljes állattartás iránt. Továbbá azt is elmondta, hogy a talajbaktériumok 4-5°C-os talajnál kezdenek el dolgozni, de arról is szó esett, hogy a víz a legjobb információhordozó. Felhívta a figyelmünket arra, hogy a biogazda is permetezik. Csupán az a nem mindegy, hogy mesterségesen felszaporított  természetes baktériumokkal dolgozunk, amelyek a külvilág számára még hasznot is jelentenek, vagy ezeket a gombákat és baktériumokat elpusztító mesterséges anyaggal. Hiszen a vegyszer nemcsak az élősködőkre veszélyes, hanem más bogarakra, rovarokra is. Egy biogazda engedi, hogy a természet dolgozzon. Meglátása szerint, nagyon hosszú időn (évezredeken) keresztül az élővilág feldúsította talajaink szervesanyag tartalmát, amit mi az elmúlt 50-70 évben  lebontottunk. Ha a talaj képtelen arra, hogy átalakítsa a szervetlen kémiai elemeket a növények számára felvehető tápanyagokká, akkor innentől kezdve a növény és az ember is csak mesterségesen tartható fent. Érdekességként említette, hogy a talajban lévő talajbaktérium törzsek, amelyek a növények számára felvehetővé teszik a táplálékokat, ugyanígy megtalálhatóak a mi emésztőrendszerünkben is.

Számtalan kérdést tettek fel az előadónak, aki bölcsen meg is válaszolta azokat

Maga az előadás igazán interaktív volt. Egy rövid „bemutatkozás, ismertető” után máris  kérdésekkel halmozták el az érdeklődők Mátyást. Sorra vettük, hogy milyen feladatai vannak tavasszal egy kertésznek, mit tehetünk a szervesanyaggal, hogyan védekezzünk a kártevők ellen, de szó esett a növénytársításokról is. 

A jelenlévők közül többen is lejegyzetelték Mátyás tanácsait

Nemes Mátyás az alábbi gondolatokkal búcsúzott kiskőrösi közönségétől:

Tiszteletet az égieknek, szeretetet az embereknek, fogadd el önmagad, és szolgáld a Földanya élőlényeit. A szolgálatért cserébe kapsz tiszta táplálékot, a tiszta tápláléktól tiszta gondolatot. Mert elfogadod önmagad, cserébe kapsz testi és lelki egészséget. Embertársaidtól szeretetért szeretetet, s az égiektől a tiszteletért bölcsességet. Sok ember láthatja a célt, de csak a bölcs ember találja meg a hozzá vezető utat.

A nagy érdeklődésre való tekintettel két hét múlva, azaz 2022. február 17-én csütörtökön, 17 órától magbörzét rendez a Kertbarát kör a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban, ahová szintén szeretettel várnak minden kedves  érdeklődőt!

Donáthné Belák Katalin a Kertbarát kör vezetője 
A Kertbarát kört Kiskőrösön Donáthné Belák Katalin hozta létre, aki minden alkalomra készül egy kertészeti tematikával, amit részletesen kifejt, olykor fotókkal dokumentálva. A tagok kéthetente találkoznak, mely időpontok a Petőfi Sándor Művelődési Központ hirdetményei közt megtalálhatóak. A nyári alkalmak általában a tagok kertlátogatásával telnek, ahol élőben tapasztalnak, egymástól tanulva. Szeretettel várják az új tagok jelentkezését! 
 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (32 db kép)
MEGOSZTÁS