Háromfordulós, játékos Tavaszköszöntő vetélkedőre várják a 3-8. tagozatos osztályok csapatait. A csapatok regisztrációja az első feladatlapok kitöltésével együtt 2022. február 28-ig lehetséges.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság több mint húsz éve rendezi meg évente a Tavaszköszöntő vetélkedőt, melyen 3-8. osztályos csapatok mérik össze tudásukat. Idén is alkalmazkodnak az érvényben lévő járványügyi korlátozásokhoz, így a vetélkedő menete a következőképpen alakul:

-Hirdetés-

Háromfős csapatok jelentkezését várják 3-8. évfolyamos osztályokból. A diákoknak számot kell adni, mit tudnak a Kiskunsági Nemzeti Park élővilágáról. A 3-4., az 5-6. és a 7-8. évfolyamok külön feladatlapokat kapnak. A vetélkedőre egy iskolából korlátlan számú csapatot lehet indítani, és az ország egész területéről várják a jelentkezőket!

  • Február 28. – a regisztráció és az első feladatlap beküldésének határideje;
  • Március 21. – a második feladatlap beküldésének határideje;
  • Április 11. – harmadik feladatlap beküldésének határideje.

DÖNTŐ: május 6. délelőtt.
A döntő megvalósítását személyes megjelenéssel tervezik, Kecskeméten a Természet Házában (Liszt F. u. 19.). Az aktuális járványügyi helyzetnek megfelelően a döntő jellege változhat. A három forduló során a korcsoportokban a három, legtöbb pontszámot elért csapatot várják a döntőbe.

TÉMAKÖRÖK:
  • Vizes élőhelyek
  • Petőfi emlékév
  • Év élőlényei

A nyeremények sem maradnak majd el, a jókedvű tanulás élményén kívül a tét egy félnapos kirándulás a Fülöpházi-buckavidékre, könyvjutalmak és nemzeti parkos ajándéktárgyak.

Regisztráció: https://forms.gle/KjFLR1Zzt6zfjZ4d8 – február 28-ig.
Szükséges adatok: csapatnév, csapattagok neve, általános iskola neve és címe, évfolyam kategória, felkészítő tanár/kapcsolattartó neve, e-mail címe.
A 2. és 3. feladatlapokat PDF formátumban a csapatok által megjelölt Kapcsolattartók e-mail címére küldik ki.

További információ: 
Morvai Edina, morvaie@knp.hu, +36-70/4118-445

Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság knp.hu
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS