Nagy várakozás előzte meg az idei farsangot Tázláron, mivel a járványhelyzet miatt nem tudták már két éve megrendezi hagyományos SZMK-s farsangi báljukat. Sajnos az idén sem lehetett, de lett helyette Farsangi Forgatag!
2022. február 19-én, szombat délutánra várták a község apraját-nagyját a Művelődési Ház udvarára egy Jótékonysági Farsangi Forgatagra az SZMK-s szülők.

 

-Hirdetés-

Mezeiné Kovács Melinda SZMK elnök így mesélt az eseményről hírportálunknak:

„Az időjárás végett a Művelődési Ház udvaráról beköltöztünk a kisterembe. Szerencsénkre a teraszra kitalált díszítésünk tökéletes lett itt is.
Erre az időpontra a hagyományos farsangi SZMK-s bálunk volt betervezve, de a járványhelyzet miatt azt nem tudtuk még megszervezni, helyette lett a forgatag.

A szülők felajánlásából üdítőitalok, forralt bor, tea, kávé és rövid italok lettek árusítva. A süteményt idén kivételesen nem összeadva kértük, hanem a járványhelyzet miatt úgy süttettem ahol ki is csomagolták. A sok finomság mellé a Csitta Grill grillezett ínyencségeit lehetett még fogyasztani.

A sok-sok már megunt, de még tökéletes állapotban lévő plüss figurát a gyerekek ajánlották fel eladásra, amiket állapotuk, nagyságuk alapján jelképesen áraztunk be, megegyezés alapján lehetett fizetni értük.

Mezeiné Kovács Melinda SZMK elnök áldozatos munkáját Szabadi Ferencné Erika vezetőóvónő köszönte meg

A Farsangi Forgatagból származó bevételből és adományból a tázlári iskola és óvoda gyermekeinek szervezett programokat támogatjuk.” 

A szervezők ez úton is szeretnék megköszönni a szépszámú részvételt, a családias hangulatot, és nem utolsósorban a rengeteg segítséget és felajánlást mindenkinek!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (39 db kép)
MEGOSZTÁS