A magyar filmgyártás 120 éves, a soltvadkerti mozi pedig 100 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A hetvenedik születésnapját ünneplő művelődési házban a 120 éves magyar filmgyártás és a 100 éves soltvadkerti mozi jegyében mozis relikviákból nyílt kiállítás a Gyöngyház Kulturális Központban 2022. március 4-én.

Az eseményen Pájer Ildikó igazgató köszöntötte az egybegyűlt vendégeket, majd Légrády Andor helytörténész szemével, történeti áttekintést adott a mozi elmúlt száz évéről. Az elhangzottakból kiderült, hogy Soltvadkerten először 1913 tavaszán vándormozisok tartottak előadást a Nagyvendéglőben – a mai kultúrház helyén. Az első önálló mozi 1921. december 21-én nyílt meg a Nagyvendéglőben. A hangosfilm vetítés 1939-40 táján kezdődött. Az új csodának köszönhetően megnőtt a mozilátogatók száma.

-Hirdetés-

Először a kiskőrösi Szabolcs testvérek működtették a mozit. 1943-tól Eiler András és Falvai Konrád kapott üzemeltetési engedélyt, mivel a Szabolcs testvérek a zsidótörvények miatt kénytelenek voltak befejezni minden nemű tevékenységüket. 1945-ben ismeretlen okból leégett a Nagyvendéglő egy része, benne a moziterem. Az épület használhatatlanná vált. 1946-tól a kiskunhalasi Szakál János üzemeltette a mozit, melynek új helyet kellett keresni. A faluban egyetlen alkalmas épület volt erre a feladatra. A Levente Otthon a mai Váci Mihály utcában. Ennek viszont nem mindenki örült. 1945-ben a II. világháború befejezését követően a Levente Otthonokat a különböző ifjúsági szervezeteknek bocsátották át használatra. Így a vadkertit is a Független Ifjúság majd az Egyesült Parasztifjúság Országos Szervezetének helyi tagjai használták. Ők nem örültek annak, hogy az Otthont el akarják venni tőlük. Más alkalmas hely akkor összejövetelek, rendezvények tartására nem volt.

Végül 1946 folyamán bérbe adta a község vezetése mozi vállalkozás részére a Levente Otthon épületét. Egy évvel később is még folyamatos volt a próbálkozás az ifjúsági szervezet részéről, hogy visszakapják az épületet – mindhiába. 1948 tavaszán még a községi jegyző arról beszélt, hogy csak ideiglenes a helyzet és újjáépítik a régi épületet mozinak, ha a költségvetés engedi. Ez nem valósult meg. Majd még ebben az évben, novemberben állami tulajdonba került a mozi. A Bács-Kiskun Megyei Moziüzemi Vállalat vette át a feladatokat. Először Petőfi Mozi, majd Haladás Mozi és 1974-ben újra Petőfi Mozi néven működött.

A mozigépeket aggregátorral működtették, fehér falra vetítettek, az ülőhelyek rácsos padból készültek, a nézőtéren kályhával fűtöttek. Az egygépes rendszer miatt minden tekercsnél újra kellett fűzni a tűzveszélyes filmszalagot.
1952-ben lett villany, felújították az épületet és egy modernebb vetítőgéppel tűzbiztos filmeket lehetett vetíteni.
1974-ben ismét felújították a filmszínházat az üzemeltető és a községi tanács segítségével. Ekkor 2 db FITE típusú gép került beszerelésre, melyek már Xenon lámpával rendelkeztek. Lejtett nézőtérrel, rögzített székekkel és jó akusztikával rendelkező terem várta látogatóit. A nyitó előadás a Pendragon legendája volt. A felújítás alatt a korábbi művelődési házban (a mai helyén) 16 mm-es vetítőgéppel folyamatosan zajlottak a vetítések.

1992. július 1-től a helyi önkormányzat vette át a mozi üzemeltetését. 2000. december 30-án a 200 éves épület életveszélyessé vált, ezért be kellett zárni. 2003. május 17-én kezdte meg működését a modern technikával felszerelt mozi új helyén, a Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Szabadidő Központban. A 35 mm-es film megszűnésével veszélybe került a mozizás Soltvadkerten, áthidaló megoldásként önkormányzati és NKA segítséggel projektoros vetítéssel sikerült megoldani a működést. 2014-ben sikeres pályázatnak köszönhetően ART moziként egy digitális vetítőgép került beszerelésre. 2015 tavaszán adták át ünnepélyes keretek között az új gépet.

A Kiskőrösi járásban egyedüli önkormányzat a soltvadkerti, mely vállalja a mozi üzemeltetését. 2018-ban a mennyezeti lámpákban izzócserére került sor a moziteremben, valamint az intézménynek új neve is lett, Gyöngyház Kulturális Központ és Könyvtár. 2020-ban a székekre védőhuzatok készültek.

2021 nyarán, két helyszínen, a művelődési ház teraszán, valamint a Vadkerti-tó strandterületén szabadtéri filmvetítésekre került sor.
Ágó Sándor és Ágó Sándorné Zsuzsika

A jeles alkalomból Pájer Ildikó virággal és díszoklevéllel köszönte meg Ágó Sándorné Zsuzsika és Ágó Sándor több évtizedes, a mozi, a film ügyét, népszerűsítését szolgáló tevékenységét.
Ezt követően Ágó Sándorné nyitotta meg a kiállítást, mely során név szerint megemlékezett a mozi egykori vezetőiről, üzemeltetőiről és mindenkori munkatársairól is. Felelevenítette az egykori filmeket, eseményeket és a tőle megszokott hévvel és odaadással biztatta közönségét a mozi látogatásra.
A vendégek ezután megtekintették a folyosógalérián és a díszteremben összeállított tárlatot. Ünnep lévén a vendégeket egy kis pezsgőzéssel egybekötött vendéglátás várta.

Az esemény filmvetítéssel zárult, amely során a jelenlévők megtekinthették az „El a kezekkel a papámtól” című magyar filmet, melynek rendezője Dobó Kata.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása elnevezésű pályázat, „Színház és moziterem új köntösben”, a Magyar Művelődési Intézet által bonyolított, a Gyöngyház Kulturális Központ és Könyvtár újraindítása, népszerűsítése céljából beadott pályázat, valamint a a Nemzeti Filmintézet ZRT. által kiírt „A kistérségi Gyöngyszem Filmszínház újraindítása” elnevezésű pályázat és az önkormányzati támogatás segítségével, a Cinema Szeged Kft. kivitelezésében megújult a színház és moziterem. A munkálatok során új hang processor, kábel korbács, az erősítők és a processor közé, a vetítőgépbe légszűrők, mozi-színházi front sugárzók, Subwoofer sugárzók, felújított hangfalak, 7.1 . hangrendszer kialakítása, a mozi, színházi hang átkapcsoló egység, utasító hangrendszer, Christie digital cinema vet GDC SR szerver, mikro perforált, motoros vetítő vászon, (1.1Gain, távirányítóval, 7m x 3.5m, szállítással Olaszország-Soltvadkert, szereléssel, beüzemeléssel, (aktív 3D vetítésre is alkalmas)) motoros színpadi előfüggöny, távirányítóval, nézőtér oldalfal, hátfal akusztikus függönyözése, raffolással, a gépházban kitekintő ablak kialakítása , a reflektorok a gépházból (Kazánház helyett) történő irányításának megoldása, burkolatváltó, szőnyegpadló került az épületbe.

A 7.1. hangrendszernek köszönhetően a térbeli hangzás és az akusztika jelentős minőségbeli ugrást jelent. Abban bíznak a Gyöngyház munkatársai, hogy mindez minőségi ugrást jelent a mozi és színházi szolgáltatásokban és a korábbinál még vonzóbbá, ezáltal látogatottabbá teszi filmjeiket, és a meghívott színházi előadásokat. A továbbiakban az a terv, hogy a befogadó teret az erkélyen kialakított nézőtérrel bővítik, megújítják a földszinti padló és emeleti padlószőnyeg burkolatot és kicserélik a székeket.

Programok a soltvadkerti moziban

Két közönségtalálkozós filmet ajánlottak az eseményen az érdeklődők szíves figyelmébe, melyeket előzetes jelentkezés esetén kedvezménnyel tekinthetnek meg.

A Magyar Passió című film rendezője, s egyben egyik főszereplője Eperjes Károly színművész lesz a vendégük 2022. március 11-én, pénteken 19 órától. A film vetítése után a színművész úrral Légrády Andor történész beszélget.

A Magyar Passió 1950-ben játszódik, amikor Leopold atya azon dolgozik szerzetestársaival, hogy a háború után újjáéledő országban a ferences rendet ismét felvirágoztassa. Kezdetben a kommunista hatalom nem akadályozza őket tevékenységükben, még a háborúban elrejtett kegytárgyaikat is visszakaphatták. Ez a „békés” állapot nem tart sokáig. Leopold atyát koholt vádak alapján letartóztatják és, hogy megtörjék, kegyetlen vallatások alá vetik. Volt diákját, a vallásnak hátat fordító fiatal tisztet, Keller főhadnagyot bízzák meg – Fjodorov őrnagy parancsára – a beismerő vallomás kicsikarásával, akinek az egyre durvább kínzások során a saját erkölcsi határait kell átlépnie. Az atya kitartása, ellenállása azonban mindent megváltoztat…

Toxikoma – Vonz a mámor vagy taszít a cucc?

Szabó Győző színész tíz évig volt szerhasználó, majd a kétezres évek elején elvonókúrára ment, és letette a drogot. Ebben a történetéről megjelent kötetben felkavaró őszinteséggel meséli el, mennyire kalandos az út a pokolba. Kendermezőkön és mákföldeken vezet keresztül, egészen a halál küszöbéig. Visszafelé viszont annál gyötrelmesebb. Ezen a szenvedéssel teli úton az őt kezelő terapeuta, dr. Csernus Imre vezette végig.
A könyv alapján készült Toxikoma című filmet tekinthetik meg 2022. március 13-án, vasárnap 17 órától. A film két főszereplőjével a Szabó Győzőt alakító Molnár Áronnal és dr. Csernus Imre pszichológust alakító Bányai Kelemen Barnával beszélget Jánosi Ferenc pasztorálpszichológus.

További filmajánlatok a márciusi mozi műsorban

SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK

A nevetés a legjobb orvosság
Színdarab a keceli Kétszél Színjátszó Kör előadásban
Április 1. péntek: 18.00 óra

Dzsungel Könyve
Musical műsor a Zsigmond Lala énekstúdió előadásában
Április 9. szombat: 15.00 óra

Versben égve VERSSZÍNHÁZ
Magyar klasszikusok verseit hallhatjuk Horányi György eladásában
Április 11. hétfő: 17.00 óra

Az élet egy kabaré
Zenés komédia a Spirit színház színművészei, Cseke Katinka, Gyebrán Csekka, Perjés János és Zsiga László előadásában.
Április 29. péntek: 18.00 óra

Páros élet
Vidám színpadi műsor a Bugaci Tanyaszínház előadásban
Május 13. péntek: 18.00 óra

A Pál utcai fiúk
Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián zenés játéka a Pannon Várszínház előadásában
Június 18. szombat: 20.00
Helyszín: a Gyöngyház Kulturális Központ Sportcsarnoka mögötti Sportpálya (Bocskai utca 2.)

A színházi és mozi előadásokra belépőjegyek már elővételben kaphatók a Gyöngyház Kulturális Központban.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (60 db kép)
MEGOSZTÁS