Az ország általános iskolái 2022. április 21-22-én, csütörtökön és pénteken várják azokat a szülőket, akik gyermeküket első osztályba szeretnék íratni. A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája néhány héttel ezelőtt közösségi oldalán már közzétette a leendő elsős tanítók névsorát. A megszokott tagozatokra – ének, német nemzetiségi, TÉT – várják idén is a beiratkozókat. A legfontosabb tudnivalókról és a közeljövőre vonatkozó tervekről Grausza Jánosné tagintézmény-vezető tájékoztatott. További részleteket, technikai tudnivalókat az intézmény honlapján, facebook oldalán és az óvodákban kifüggesztett tájékoztatókban olvashatnak majd.

Grausza Jánosné
-Hirdetés-

Az 1.a osztályban emelt szinten tanulják majd a gyerekek az ének-zenét, heti 1+1 órában pedig az angol nyelvet csoportbontásban. Őket Dr. Csóti Imréné várja szeptember elsején.

Dr. Csóti Imréné

Az 1.b ezúttal is német nemzetiségi nyelvet tanul majd 5+1 órában szintén csoportbontásban. Az első osztályosok számára az intézmény pedagógusai saját tankönyvi jegyzetet készítettek, mely a játékos nyelvtanulásra fókuszál. Mindezt népismereti órák egészítik ki táncokkal, énekekkel. Az osztályt Dicsa Tiborné Matusik Mária vezeti majd be a betűk és a számok világába. Az angol nyelvet szakköri formában tanulhatják a gyerekek.

Dicsa Tiborné Matusik Mária

Az 1.c osztályban Horváthné Ocskó Erika irányításával a természetismeret, a technika és a rajz kap kiemelt szerepet. Idegen nyelvként ők is angolt tanulnak heti 1+1 órában. Tananyaguk néphagyományok megismerésével és az azokhoz kapcsolódó énekekkel egészül ki. Újdonság lesz a 2022-23-as tanévtől, hogy a KEVI Tanterületén kialakítanak egy kis kertet a TÉT-es osztályok számára.

Horváthné Ocskó Erika

Több újdonsággal is készül a KEVI általános iskolája a következő tanévre.

Ilyen lesz például a KLUBNAPKÖZI, melyet alsó tagozaton heti egy alkalommal – pénteken – tartanak majd meg. Ennek keretében többek között kézműves foglalkozásokon, sportprogramokon vehetnek részt a diákok, de terveznek táncos alkalmakat és ismeretterjesztő órákat is. A lényeg a játékos tanulás, az idő hasznos, de kellemes eltöltése.

Szintén újdonságként kerülnek a következő tanév programjai közé az ún. MŰVÉSZETI PERCEK. Ezek keretében az osztályok bemutathatják az órákon megtanult táncaikat, kis jeleneteiket az aulában. A versmondók és a mesemondók pedig egy-egy megmérettetés előtt kipróbálhatják, hogy milyen érzés közönség előtt szerepelni. A cél a művészeti nevelés erősítése, és a közös élmények, egymás sikereinek átélése.

Szintén ide kapcsolódik az a terv, mely szerint az alsós aulában és a lépcsőfordulókban esztétikus, modern kiállító felületeket hoznak létre, ahol kis kiállításokat tudnak rendezni a gyerekek alkotásaiból.

Komoly belső szakmai munka folyik tehát jelenleg is az iskolában. Több innováció kipróbálására, bevezetésére készülnek.

A változások nem csak az alsó tagozatot érintik. A tantestület fontos feladata az alsó tagozatról a felső tagozatra való átmenet segítése. Jellemzően ekkor két tantárgy, a matematika és a magyar okoz leginkább problémát a diákoknak. Jelenleg is dolgoznak az érintett pedagógusok azon, hogyan tudnák megkönnyíteni ezt az időszakot a diákok számára. Kölcsönös óralátogatások és szintfelmérések közös kidolgozása segíthetik a gyermekek felső tagozatos tanulmányait. 

A szintfelmérők gyakorlata nem ismeretlen a Petőfiben. A német nemzetiségi tagozaton jó hangulatú belső vizsgákat tartanak 6. és 8. évfolyamon, melyre a diákok egészséges izgalommal készülnek, és rendszerint jól szoktak sikerülni. Az angol nyelvet tanulók pedig a 4. évfolyam végén írnak szintfelmérőt, mely alapján 5. évfolyamtól alap – vagy emeltszintű csoportban folytatják a nyelvtanulást.

Az átmenet az általános és a középiskola között sem könnyű, hiszen nagy a szakadék a két iskolatípus között a követelmények tekintetében. A diákok többségének a matematika jelenti a legnagyobb nehézséget, melynek általános iskolában viszonylag kicsi a központilag megadott óraszáma. A középiskolák viszont szeretik, ha a fiatalok jól felkészülten kerülnek hozzájuk. Sok iskolában vizsgáznak nyolcadik évfolyam végén a diákok matematikából, és a tapasztalatok szerint ezek a gyerekek jobban teljesítenek, stabilabb, biztosabb a tudásuk. Erre számíthatnak a jövőben a KEVI tanulói is. Közben pedig elkezdtek dolgozni azon is, hogyan lehet magyarból is javítani a végzősök teljesítményén.

Folyamatos a megújulás tehát a Petőfiben, ám ami bevált és sikeres, azt a jövőben is alkalmazzák. Ilyen az első két évfolyamon a kéttanítós modell, alsó tagozaton a Sakkpalota módszer, de változatlan a hitélet kiemelt szerepe is az intézményben. 

KEVI közlemény 

MEGOSZTÁS
Írta: vira