A „30 éve szabadon” Emlékbizottság megbízásából a kommunizmus bukására és a kelet-európai nemzetek 30 évvel ezelőtti antikommunista forradalmára emlékező szabadtéri vándorkiállítást nyitottak meg ünnepélyes keretek közt Kiskőrösön 2022. március 9-én, szerdán 14 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Központban.

Az egybegyűlteket Szedmák Tamás, Kiskőrös alpolgármestere köszöntötte. Elmondta, hogy ő azon korosztályhoz tartozik még, akikben elevenen él a rendszerváltás emléke, emblematikus pillanatai. „A mai fiatalok már el sem tudják képzelni, hogy milyen világ volt itt a rendszerváltás előtt. Azóta már fel is nőtt egy olyan nemzedék, akik már csak a tankönyvekből ismerik ezeket a történelmi eseményeket.”– tette hozzá.
Nagyon jó időpontban érkezett a városba a kiállítás, hiszen a márciusi forgatag alkalmával, a hosszú ünnepi hétvége alatt több eseménynek is helyszínt ad a Petőfi Sándor tér, ahol ezt a szabadtéri tárlatot is megtekinthetik.

Szedmák Tamás, Kiskőrös alpolgármestere
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról -részlet- (Csépai Eszter előadásában):
-Hirdetés-

 

A kiállítást Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum történésze nyitotta meg. „Remélem, hogy más helyszínekhez hasonlóan itt is egyszerre segít majd emlékezni, emlékeztetni, másrészt pedig tanítani is fogják a fiatalokat a tablókon látottak. Erre szükség van, mert egy mai ifjak már nem tudják, hogy mit jelent az alábbi mondat:

A tiltott határátlépés bűntettének végrehajtását a tettes már akkor megkezdi, amikor a lakását azzal a szándékkal hagyja el, hogy az országból tiltott úton távozik.
(1980-as évek elejéről, egy belügyi jelentésből) ”

Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum történésze

Felidézte, hogy a vasfüggöny egy jelkép volt, ami nem hazudott. „Nem hazudott szabadságról, szabad távozásról. Egyértelmű üzenete volt, amit egész egyszerűen nem lehetett átlépni.” Balogh Gábor elmondta, hogy „az a történet, amit ez a kiállítás megidéz, nem 1988-89-ben veszi kezdetét, a rendszerváltás tényleges történetével, hanem visszatekint a diktatúra kiépítésének a kezdetéig.”

Az ünnepi eseményen Csépai Eszter színművésznő felidézte a rendszerváltás főbb történelmi eseményeit hangulatos műsor keretein belül, Jobbágyi Bence gitárművész kíséretében.

A megnyitót követően ingyenesen megtekinthető volt a Moszkva tér című ikonikus magyar film.

A Moszkva tér egy 2000-ben forgatott, 2001-ben bemutatott magyar filmvígjáték, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett Török Ferenc vizsgafilmje. A film a rendszerváltás idején, 1989-ben játszódik Budapesten.

Kiskőrösön a Petőfi Sándor téren, a Csigás kútnál elhelyezett szabadtéri vándorkiállítás 2022. március 9-től 19-ig tekinthető meg.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (50 db kép)
MEGOSZTÁS