Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megbízásából készül a Közép-Duna Menti térség középtávúaktív turisztikai terve. A 29 Bács-Kiskun megyei (közöttük Kiskőrös és Soltvadkert is) és 62 tolnai település alkotta Közép-Duna menti térség aktív turisztikai tervezésének a célja, hogy olyan konkrét projektjavaslatok kerüljenek megfogalmazásra a kerékpáros-, vízi-, lovas- és bakancsos turizmus körében, melyek 2027-ig meg is valósíthatók.

Ennek keretében térségbejáró konferencia valósult meg március 9-én Kiskőrösön, ahol bemutatták az aktív turisztikai fejlesztéseket, elképzeléseket. Az eseményre Tolna megyéből érkezett delegáció a városunkba: így Bán Róbert, a Tolna Megyei Önkormányzat Terület-és Vidékfejlesztési Osztályáról, továbbá a következő települések polgármesterei: Regöly, Nagyszékely, Kisszékely, Nagyszokoly, Bölcske, Szakály és Újreg.

Domonyi László, Kiskőrös polgármestere a Rónaszéki Fürdő többmilliárdos fejlesztési tervéről tartott előadást
-Hirdetés-

Az eseményen Domonyi László bemutatta a résztvevőknek a város demográfiai, gazdasági helyzetét, valamint a turisztikai fejlesztési lehetőségeket. Ennek kapcsán kitért a tervezett Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő beruházásra, amely kiviteli terveinek elkészítésére – Font Sándor országgyűlési képviselő közbenjárásának köszönhetően – bruttó 510 millió forintot kapott az önkormányzat.

Kiskőrös város aktív turisztikai fejlesztéseit és a térség kerékpárút-hálózatát Tóth Anett, a Tourinform irodavezetője mutatta be. A stratégia szerint az aktív turisztika a legjobb eszköz ahhoz, hogy a társadalom egészségessebben, környezettudatosabban és boldogabban élje mindennapjait.

Elhangzott, hogy a turisztikai stratégia alappillére a térségi gondolkodás, ami azt jelenti, hogy nem pontszerű fejlesztéseket hajtanak végre, hanem hálózatokban, térségekben gondolkodnak.  

Tóth Anett, a Tourinform irodavezetője a Kiskőrös és térsége kerékpárturizmusa és a rekortán futópálya fontosságáról tartott előadást

Szorosan kapcsolódik a város turisztikai életéhez a városi Rajz Attila jégpálya is. A HC Kiskőrös – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is rendeznek felnőtt tornát: 10 nevezett csapat közül 5 erdélyi, 2 szlovákiai, 2 magyarországi és 1 szerbiai klub képviselteti magát az eseményen.

Szekeres Károly, a HC Kiskőrös elnöke elmondta, hogy a jégpálya teljesen magán beruházásból valósult meg 2008-ban, amely klub színeiben jeleneg 7 hét csapat szerepel a különböző korosztályos bajnokságokban. Elmondta, hogy ezzel Kiskőrös egyedülálló, hiszen a mezőnyben nem található hasonló méretű kis város.

Az elnök kitért a jégpálya fejlesztési elképzeléseire is: mivel a pálya küzdőtere jelenleg 40X20-as, azonban a jégkorong sport 57X27-es méretet követel meg, ezért növelni szükséges azt. A csapatok minden hazai mérkőzését idegenben kell lebonyolítaniuk, amelynek köszönhetően évente mintegy 20 ezer kilométert utaznak.   

Szekeres Károly, a HC Kiskőrös elnöke a Rajz Attila jégpálya egyedülállóságáról és a fejlesztési lehetőségeiről tájékoztatta a résztvevőket.

Kárász András, Soltvadkert alpolgármestere többek között bemutatta a település Vadkerti-tó fejlesztési koncepcióját is. Mint elhangzott, kiemelt céljuk a városban eltöltött vendégéjszakák számának növelése. Ennek érdekében több ütemben tervezik a tó fejlesztését, amelyek többségében TOP-os pályázatokból valósulhatnak meg. (Az elmúlt évben teljesen új beléptetőrendszer, kiszolgáló egység került kialakításra.) Ezen elképzelésekhez szorosan kapcsolódnak a 600 férőhelyes kempinget érintő fejlesztési elképzelések is, amelyek közül már átadásra került egy teljesen új vizesblokk. Emellett a családos turizmus erősítésének érdekében élményparkot tart fent az önkormányzat. Az alpolgármester elmondta, hogy a tervezések mellett óriási küzdelmeket vívnak, hogy a település fő turisztikai látványosságának a vizét megtartsák.

Kárász András, Soltvadkert alpolgármestere a Vadkerti-tó környékének fejlesztéséről beszélt

Kárász András többek között kiemelte: mivel a város Magyarország legnagyobb szőlőtermelő területével rendelkezik, ezért kiemelkedő helyen szerepel a városban a borturizmus is.

MEGOSZTÁS