Írta: vira

A kormány kitart a benzinárstop mellett – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök este Budapesten, rendkívüli Kormányinfón.

-Hirdetés-

Gulyás Gergely szavai szerint a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború az egész világon ugrásszerűen megnövelte az inflációt, a kormány ennek visszaszorítására több fontos intézkedést hozott: a benzinárstop mellett bevezette a kamat- és az élelmiszerárstopot, valamint fenntartja a rezsicsökkentést.

A cél az volt, hogy az energiaár-emelkedéstől meg tudják kímélni a magyar családokat és a kisvállalkozásokat – mondta.

Hangsúlyozta: valótlanok, minden alapot nélkülöznek azok a híresztelések, hogy a kormány nem akarja vagy nem tudja fenntartani a benzinárstopot, illetve az ország üzemanyagellátása veszélybe került volna.


A miniszter bejelentette, hogy a kormány három döntést hozott a benzinárstop fenntartására, az erről szóló rendelet csütörtökön este tíz órakor életbe lépett.

Gulyás Gergely ismertette: a rendelet szerint a 7,5 tonna feletti gépjárműveket, kamionokat és a 3,5 tonna feletti külföldi rendszámú teherautókat csak a nagynyomású kútoszlopoknál lehet tankolni, ahol a gázolajat piaci alapon értékesítik.

A személygépkocsik és a 7,5 tonna alatti magyar teherautók továbbra is 480 forintos literenkénti áron juthatnak üzemanyaghoz, hasonlóan a mezőgazdasági erőgépekhez, függetlenül attól, hány tonnát nyomnak – tette hozzá.

Jelezte, hogy a kormány a négynapos ünnep teljes időszakára, péntek este 10 órától kedd este 10-ig kamionstopot rendel el.

Magyarázata szerint a “benzinturizmus”, a megnövekedett tranzitforgalom és a pánikkeltés miatt jelentősen emelkedett az üzemanyagfogyasztás. A MOL a következő hetekben, hónapokban is képes nagykereskedelmi áron biztosítani az üzemanyag-ellátást, de ehhez szükség van az üzleti érdekből, spekulációs céllal történő “benzinturizmus” visszaszorítása.

A miniszter közölte, hogy a kormány 20 forinttal csökkenti az üzemanyagok jövedéki adóját az üzemanyag-forgalmazók javaslatára.

Forrás: Magyarország Kormánya

A kormány utasította a rendőrséget, hogy rémhírterjesztés miatt minden esetben indítson eljárást azokkal szemben, akik valótlan információkat közölnek az üzemanyag-ellátás leállásáról, és ezzel az autósokat becsapva több száz méteres sorokat idéznek elő a kutak előtt – tette hozzá.

Gulyás Gergely kiemelte, kérték azt is, hogy azokkal szemben is induljon eljárás, akik nem üzemanyag-szállításra alkalmas tárolóba töltenek benzint vagy gázolajat, veszélyeztetve saját maguk és mások testi épségét.

Forrás: mti
Kiemelt kép: illusztráció 

MEGOSZTÁS