Avatar photo
Írta: Tóth Reni

Március 12-én a Fortuna Étterem ismét megszervezte a már hagyományos Nőnapi bált. 

 

Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. (Müller Péter)

-Hirdetés-

Este 19 órától röviditalokkal várták az érkezőket. A vacsora 20 órakor kezdődött, az étterem levessel és svédasztalos vacsorával készült az eseményre, ahol rengeteg finom fogás közül válogathattak a vendégek, majd ezt követte a desszert különlegesség.

Gazdag és bőséges választékú svédasztalos vacsora várta a vendégeket

A vacsora után kezdődhetett a hajnalig tartó szórakozás és mulatozás, amelyhez a Szamosi Band, valamint Dj Saul járult hozzá.

A helyszínt különböző társaságok töltötték meg, fiatalabbtól kezdve az idősebbig, minden korosztály megtalálható volt. Több, mint 100 jegy kelt el, s nem csak a környékről, de még Budapestről is eljöttek, hogy mulassanak egy jót.

A bálon több, mint 100 vendég vett részt

A már jól megszokott módon, a következő hónapban is sok szeretettel várja a Fortuna Étterem a szórakozni vágyókat a hamarosan megrendezésre kerülő Retro buliba, ahol szintén Dj Saul fogja a zenét szolgáltatni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (51 db kép)
MEGOSZTÁS