A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 16. fordulójában a Vadkert FC STE II. csapata hazai pályán fogadta a Tabdi KSE gárdáját. A március 19-én lejátszott találkozó összesen 9 gólt és nagyarányú hazai győzelmet hozott.

-Hirdetés-

 

A Vadkert FC STE II. csapata

Vadkert FC STE II. – Tabdi KSE 8-1 (4-1)

Vadkert FC STE II.: Frittmann – Schiszler (Gyuricza), Rózsa, Gaál, Frank, Kővári (Tóth I.), Szamosi (Vágó), Windecker (Bischoff), Tasnádi, Somogyi, Sztraka (Török).
Edző: Frank Gábor

A Tabdi KSE csapata

Tabdi KSE: Czerman – Soós Z., Horváth Á., Szentgyörgyi (Seres), Szabó N., Patai, Tóth Z., Györgye, Mikulás (Damásdi), Soós F., Fábián Á.
Edző: Szentgyörgyi Krisztián

A mérkőzés elejétől kezdve nagy fölényben játszottak a soltvadkertiek és sorra dolgozták ki a helyzeteket. A 13. percben meglepetésre a vendégek szereztek vezetést szerencsés körülmények között, miután a soltvadkerti Schiszler Tamás hazaadását nem tudta elérni Frittmann Patrik kapus és a labda a bal alsó sarokban kötött ki (0-1). A hazai középkezdés után egy távoli lövésből szerzett góllal Kővári Dávid révén egyenlítettek a soltvadkertiek (1-1). A Tabdi csapata védekezésben több hibát is elkövetett, melyeket kihasználva az első játékrészben még Kővári Dávid további három gólt szerzett és 4-1-es hazai vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok. A szünet után is hálóba tudott találni Kővári Dávid – aki 5 góllal zárta a mérkőzést – rajta kívül még Rózsa Bence, Török Simon, valamint Bischoff Ádám talált a hálóba, kialakítva ezzel a 8-1-es végeredményt.

Frank Gábor – Vadkert FC STE II. edzője:

– Ezzel a győzelemmel együtt a tavaszi szezonban már a harmadik mérkőzésünkön vagyunk túl, melyek közül hazai pályán két nagy gólarányú sikert értünk el. Ez köszönhető annak is, hogy jól sikerült a téli felkészülésünk, mely során a keret tagjai rendszeresen jártak az edzésekre és mai is megmutatkozott, hogy erőlétileg végig bírjuk a találkozókat. A csapat gerince együttmaradt a tavaszi szezonra is, mindössze Kővári Dávid érkezett a klub megyei I. osztályú csapatától. Ez mellett annyi változás történt még, hogy a megyei I. osztályú gárdánál edzőváltás történt a héten, ahol Újvári Gábor edzőt a csapatunk játékosa Papp Róbert váltotta a kispadon, így rá a továbbiakban nem nagyon számíthatunk. Ma az volt a taktikánk, hogy sokat passzoljunk, fussunk, keressük az üres területeket és a labdajáratás után szerezzünk minél több gólt. Váratlan volt, hogy egy öngólunk után szerzett vezetést az ellenfelünk, de szerencsére sikerült gyorsan egyenlítenünk és a későbbiekben is jöttek az újabb találatok. Nagyon sajnálom, hogy az előző héten nem tudtunk nyerni Akasztón és az ott elért döntetlen miatt megmaradt a két csapat közti 4 pontos különbség. Előre tekintünk és szeretnénk olyan eredményeket elérni, hogy bele tudjunk szólni a bajnoki címért folyó küzdelembe.

Tóth Zoltán – Tabdi KSE játékosa:

– Sajnos a mai napra megbeszélt taktikánkat nem tartottuk be és sok hibát követtünk el a védekezésünkben. A hazaiak öngóljánál megfordult a fejünkben, hogy egy szoros eredményt is akár elérhetünk, azonban bekapott találatok miatt egyre szétesőbben játszottunk és sajnos a végére nagy különbségű vereséget szenvedtünk. Úgy gondolom, hogy a harmadik bekapott gólunk után adta fel a csapat fejben a mérkőzést és ezt követően már csak a két gárda közti gólkülönbség volt a kérdéses. A mérkőzés nagy tanulsága, hogy egy ilyen erős csapat ellen nem szabad kitámadnunk, be kell tartani a taktikai dolgokat és szervezetten, a saját térfelünkre visszahúzódva kell védekeznünk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (41 db kép)
MEGOSZTÁS