Írta: vira

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye

 

-Hirdetés-

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, pénzmosás, gazdasági vesztegetés és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy adócsaló bűnszervezettel szemben. A bűnszervezet pályázati támogatások jogosulatlan igénybevételével, valamint a munkáltatással összefüggő adó- és járulékterhek megfizetésének elkerülésével a hazai és uniós költségvetésnek összesen 8,7 milliárd Ft vagyoni hátrányt okozott.

A vádirat szerint a bűnszervezet irányítója a társaival 2010-től egy hierarchikusan felépülő, konspiratívan működő szervezetet hozott létre és működtetett közel nyolc éven át. Ennek célja a bűnszervezet vezetőjének tényleges irányítása alatt álló gazdasági társaságok érdekében uniós és hazai pályázati támogatások jogosulatlan igénybe vétele, az általános forgalmi adó jogosulatlan elszámolása, valamint a munkáltatással összegfüggő adó-és járulékterhek megfizetésének elkerülése volt.

A NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága által folytatott széleskörű nyomozás a bűnszervezet vezetője által irányított cégcsoport által elnyert összesen 19 db pályázatot érintett. Két pályázat kapcsán OLAF vizsgálat is folyt, utóbbi szerv ajánlását a nyomozás során figyelembe vették.

A bűnszervezet felépítése a pályázati céloknak megfelelően változott, a tagok az egyes pályázatok tárgyához igazodva cserélődtek.

A bűnszervezet irányítója a lehető legnagyobb pályázati összeg lehívása érdekében túlárazott számlákat használt fel, valójában azonban a projektek megvalósítását a lehető legkisebb összeg ráfordításával oldotta meg. A pályázó cégek a legtöbb esetben ténylegesen nem vagy csak részben rendelkeztek a pályázathoz szükséges önerővel.  A bűnszervezet vezetője költségnemenként meghatározta azt is, hogy az elfogadott pályázati összeg helyett ténylegesen mekkora összeget szán anyag-és eszközbeszerzésre, az alvállalkozóknak és szállítóknak kifizethető díjakra, azaz a projekt tényleges megvalósítására. A pályázatok során benyújtott, túlárazott számlák és a projektek megvalósításának tényleges költsége közötti különbözet egy a bűnszervezet keretei között működő számlagyáron keresztül készpénzben jutott vissza a cégcsoport valamely tagjához.

A bűncselekménnyel az uniós és a hazai költségvetésnek okozott vagyoni hátrány több mint 8,7 milliárd forint, amely a nyomozó hatóság kiemelkedő vagyonfelderítő munkájának eredményeként teljes egészében biztosítva lett a cégcsoport eszközállományának, valamint gépjárművek és ingatlanok zár alá vételével.


Az ügyészség 67 vádlottal – köztük 14 vádlottal mint bűnszervezet tagjával – szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, pénzmosás és gazdasági vesztegetés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat és valamennyiük esetében konkrét büntetésre vonatkozó ún. „mértékes indítványt” tett a bűnösség előkészítő ülésen történő beismerése esetére. A bűnszervezetben elkövetőkkel szemben az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhatnak.

Emellett a vádlottakkal szemben a bűnszervezet ideje alatt szerzett vagyonra, továbbá a bűncselekménnyel szerzett gazdagodás erejéig vagyonelkobzás elrendelésére, míg 17 céggel szemben pénzbírság kiszabására tett indítványt az ügyészség.

Forrás: http://ugyeszseg.hu/ 
Kiemelt kép: illusztráció (https://hirtv.hu/) 

MEGOSZTÁS