Írta: vira

2022. március 27-én, vasárnap Hálaadó Istentiszteletet tartottak a Soltvadkerti Református Gyülekezetben. Az ünnepi alkalmon felavatták a belülről teljesen megújult templomot, amely egyben Soltvadkert első kőtemploma, valamint a teljesen új, többfunkciós gyülekezeti házat-rendezvényházat.

-Hirdetés-

Az ünnepen Balog Zoltán a Magyarországi Református Egyház püspöke hirdette az igét, és mondott avató beszédet. Az eseményen Dr. Kerényi János, és Font Sándor országgyűlési képviselő is részt vett. Aki a közösségi média oldalán azt írta:

„Ezzel a kormány által támogatott beruházással is olyan társadalmat és egyházat összetartó értéket mentünk, amely ezer éve a magyarság fennmaradásához járult hozzá, de az utóbbi időkben az egyik legnagyobb támadást szenvedi el.”

Balog Zoltán közösségi média oldalán azt írta: „Soltvadkerten a régi és az új egymáshoz kapcsolódásából lett áldás. Hálaadó istentiszteletet tartottunk Soltvadkerten a gyülekezet lelkipásztorának 20 éves szolgálatáért, a templom megújulásáért, az új orgonáért és gyülekezeti házért.”

A legmodernebb építészeti eljárások alkalmazásával, az igényes puritán református egyszerűség jegyében, műszaki tartalmát tekintve is teljesen megújult a Soltvadkert központjában 1794-ben átadott, azóta számos alkalommal felújított református templom, amely mögött, egyházi terülten új gyülekezeti ház épült – olvasható Bács-Kiskun megye hivatalos weboldalán

A templom felújítását és az új gyülekezeti ház megáldását, birtokba adását, Sipos Ajtony Levente lelkész 20 éves lelkészi szolgálatát az egyházközségben nagyszabású, bensőséges istentisztelet keretében március 27-én, vasárnap ünnepelte a gyülekezet. Az eseményre Balogh Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház zsinata elnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt minisztere, és számos, magas hivatalt betöltő református vezető, más egyházak vezetői, képviselői és hívei is Soltvadkertre érkeztek. Az istentiszteleten, majd a gyülekezeti ház megáldásán, avatásán a Soltvadkerten élő két országgyűlési képviselő, Font Sándor és dr.Kerényi János, valamint Temerini Ferenc polgármester is részt vett. A nagy érdeklődésre tekintettel az istentiszteleten jelenlévők egy része az eseményeket az új gyülekezeti házban, monitoron kísérhette figyelemmel.

Miután a Soltvadkerti Református Csengettyűzenekar Az egyháznak Jézus a fundamentuma bibliai éneket előadta – a zeneszámot Sipos Zita, Sipos Ajtony Levente lelkész felesége tanította be – Balogh Zoltán szólt a hívekhez.

A püspök egyebek mellett azt mondta:

 „…Amikor álmodunk, amikor tervezünk, adakozunk és építünk, akkor azt azzal a bizonyossággal tehetjük, hogy bízhatunk Isten áldásában. A kőfalak között, amelyeket építünk, legyen helye a mi életünknek, panaszainknak, könyörgésünknek, hálaadásunknak. Köszönjünk neked ezeket az erős falakat, amelyeket őseink építettek, köszönjük, hogy itt összetalálkozik a régi és az új, hogy mi arra az ősi fundamentumra építhetünk, amely a legelső fundamentumra épült, és beteljesült a Te szent fiadban, az Úr Jézus Krisztusban. Köszönjük, hogy Te adsz erőt, fantáziát, teremtő képességet arra, hogy megújítsuk azt, amit őseinktől kaptunk: templomot, iskolát, gyülekezetet, családot, országot, nemzetet. Köszönjük, hogy bízhatunk áldásodban, mert megáldod az emberi munkát. Köszönjük a templomot, a falak mellett a hitet, amely azokat összetartja, a szereteted és a jóságodat, mely a nap sugarain keresztül is besugárzik ide, a Te házadba…” – mondta egyebek mellett Balogh Zoltán püspök.

A szónoklatok sorát Bán Béla, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese folytatta, aki elismeréssel szólt Sipos Ajtony Levente lelkiismeretes, önfeláldozó lelkészi munkásságáról, kiemelve, hogy a Soltvadkerten 20 éve, 2002. április 14-e óta szolgálatot ellátó lelkész felmenői, köztük édesapja generációkon keresztül az egyháznak szentelték életüket.

A lelkész méltatását a vezető presbiter, Martin János is fontosnak tartotta, aláhúzva, hogy Sipos Ajtony Levente az elmúlt két évtized alatt nagyon sokat tett a gyülekezetért, munkája eredményeként komoly lelki élet folyik. Sipos Ajtony Levente példát mutat családi életével, szolgálatával, Krisztus és az egyház iránti elkötelezettségével. A gyermekek is kiemelt figyelmet kapnak az egyházmegye, a gyülekezet életében.

„Büszkék vagyunk, hogy a nagytiszteletű lelkészünk felesége, Sipos Zita vezetésével négy éve megalakult a Csengettyű Zenekar, és a gyerekek mellett minden korosztály figyelmet kap. Nem csak vasárnap, hanem hétköznap is van gyülekezeti alkalom, és aktív, karitatív, szeretetszolgálati munka folyik, a lelkészség és a 24 fős presbitérium a legnagyobb egyetértésben dolgozik.” – mondta a vezető presbiter.

A továbbiakban Martin János a templom felújítási munkálatait időrendbe szedte, megemlítve, hogy a gyülekezet 2004-ben megvásárolta a ma 68 fő befogadására alkalmas bentlakásos idősek otthona épületét. Ez az intézmény mintegy 35 család számára biztosítja a megélhetést. A vezető presbiter ezt követően ajándékként egy új palástot adományozott a soltvadkerti református egyházközség nevében Sipos Ajtony Leventének. Az ajándékot a lelkész azzal is megköszönte, hogy azt magára öltötte.

Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője, a Magyar Evangélikus Egyház Déli Evangélikus Egyházkerülete felügyelője beszédében mások mellett kifejtette:

„Itt állunk Soltvadkert első épített kőtemplománál, amelyet 1794. szeptember 26-án adták át. Baden Württenbergből érkező őseink, reformátusok és evangélikusok sokszor kérték 10 éven keresztül, hogy építhessenek egy kőtemplomot, de ezt az akkori hatság elutasította. Majd végül úgy döntöttek, hogy a két gyülekezet összesen egy kőtemplomot építhet… Őseink tehát értékét teremtettek, a mi feladatunk ennek a templomnak a megőrzése, és ha kell, a megvédése. Igen a megőrzése, mert az utóbbi időben olyan támadás ér bennünket, hogy akik családban, egyházban, nemzetben gondolkodnak, azok maradiak, a korral nem haladók. Támadóink nem veszik észre, hogy ez a nemzethez, az egyházhoz, a családhoz való tartozás őrzött meg bennünket több mint ezer éven keresztül. Olyan ideológiai körök támadnak bennünket ezen alapértékek mentén, akik miatt az alaptörvényben pontosítani kellett, hogy az anya nő, az apa férfi, mert egyesek azt gondolják, már ezt is össze lehet keverni. Céljuk, hogy megfosszanak bennünket a család, az egyház, a nemzethez való tartozás élményétől, és azután könnyű játékszerei legyünk az ő ideológiájuknak. Nyugodtan mondhatom, hogy a soltvadkerti reformátusok ennek a támadásnak ellenállnak,rendületlenül hisznek a családhoz, egyházhoz, nemzethez tartozás eszméjében. Ezért is újították fel remélhetőleg újabb több száz évre templomukat és építettek új egyházi közösségi teret, hogy ne a virtuális térben próbálják meg egymást győzködni, hanem hús, vér emberek itt, egymás szemébe nézve találkozhassanak és osszák meg örömüket, gondjukat, bánatukat…” – mondta Font Sándor

A képviselő végül gratulált a megvalósítás valamennyi résztvevőjének, Soltvadkert centruma ékkövének nevezve a felújított templomot és gyülekezeti házat.

Dr. Kerényi János beszédének elhangzását követően, és miután Balogh Zoltán püspök megáldotta az épületet, az ünnepélyes szalagátvágással a Soltvadkerti Reformtus Egyházközség jelképesen is birtokba vette a megújult templomot és az új létesítményt.

Forrás, képek: Font Sándor Facebook oldal, Balog Zoltán Facebook oldal, Soltvadkerti Televízió Facebook oldal, www.bacskiskun.hu

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (42 db kép)
MEGOSZTÁS