A kiskőrösi KEVI Harangvirág Óvodájában a „közlekedj okosan” projekt zajlik. A három hétig tartó program egyik téma napja volt az óvodában április 6-án, amikor a szabályos közlekedéssel ismerkedhettek meg a gyermekek.

A programban az óvoda összes csoportja részt vett, melyről Tiriczné Szabó Szilvia, a KEVI Harangvirág Óvodája tagintézmény vezetője elmondta, hogy most zajlik a projektjük záró hete, melynek Bengőné Nagy Mária és Serfőző Fanni óvodapedagógusok a koordinátorai. Az intézmény a Kiskőrösi Rendőrkapitánysággal együttműködve szervezte meg ezt a napot. Az óvoda udvarában kialakított ügyességi pályákon gokartokkal és elektromos járművekkel közlekedhettek a gyermekek, valamint feladatlapokat is kitölthettek.

-Hirdetés-

A rendőrség emberei játékos módon mutatták be a szabályos közlekedés legfontosabb elemeit. Az Ovizsaru keretében a nagycsoportos gyermekek a rendőrség részéről Baltás Adrienn r.zászlós, mb.bűnmegelőzési előadó tolmácsolásában előadást hallgathattak meg a biztonságos közlekedésről. Ennek során a gyermekek kérdéseket tehettek fel és megbeszélhették az előadóval a felmerült témaköröket. Felmerült, hogy a fiatalok számára kik az idegen személyek és kivel, milyen módon beszélgessenek.

A programmal az óvoda célja az, hogy a gyermekek az itt szerzett tapasztalataikat a mindennapokban is tudják majd hasznosítani.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (57 db kép)
MEGOSZTÁS