Írta: vira
 
Nemzetünk hímes tojásai címmel indít útjára húsvétváró programot Mosonyi Éva pécsi tojásíró népi iparművész, hogy bemutassa, milyen tojásokkal készülnek az ünnepre a magyarok itthon és az ország határain kívül, írta az MTI.

A kezdeményezéssel évről évre az a célja, hogy összegyűjtse és virtuális kiállításon bemutassa, milyen húsvéti tojásokat készítenek a magyarok a több száz éves hagyománynak megfelelően.

A felhívásra jelentkezhetnek gyerekek és felnőttek, amatőrök és hozzáértők is. A hímes tojások készülhetnek hagyományos népi technikával vagy bármilyen más módon. Személyenként egy tojással lehet részt venni a programon

-Hirdetés-

– közölte Mosonyi Éva.

A törékeny tojásokat a postára adás helyett fotón örökíthetik meg a résztvevők, mégpedig úgy, hogy a tojást a tenyerükben tartva készítik a képet, ezzel kifejezve, hogy saját kezükkel készült.

A fotókat 2022. április 10-ig várják, a beérkezett alkotásokból pedig virtuális képsorozat készül az ünnepre.

Mosonyi Éva a tavalyi felhívás népszerűségére utalva jelezte: 2021-ben kilenc országból csaknem négyszáz hímes tojásról érkeztek fotók.

A legfiatalabb jelentkező három és fél, a legidősebb több mint kilencvenéves volt. Többségük hagyományos technikával írták, karcolták a tojást, kisebb részük szabadon választott díszítési módot alkalmazott

– áll a nép iparművész közleményében.

 

Forrás: https://sokszinuvidek.24.hu/ 

MEGOSZTÁS