A megyei I. osztályban szereplő Soltvadkerti TE férfi kézilabda csapata április 10-én hazai környezetben játszott bajnoki mérkőzést. Az együttes a küzdelemsorozat 16. fordulójában a Bácsalmási PVSE gárdáját fogadta, akiktől szoros küzdelemben szenvedtek vereséget.

-Hirdetés-

A soltvadkertiek ezen a játéknapon 28-27 (17-14) arányban kaptak ki a bácsalmásiaktól: Csernák – Borboly 4, Opauszki T. 4, Bakai, Opauszki P. 5, Piller 5, Marosi 3. csere: Angebrandt (k), Kincses 2, Pálinkás, Hachbold, Szabó M. 2, Ürmösi, Balla 1.

A mérkőzés egy vendég találattal kezdődött, majd 2-2 után átvette a vezetést a soltvadkerti csapat és szervezett játékot nyújtva vezetett folyamatosan három góllal. A szünet után egy hazai találattal már négy gólos volt a különbség a soltvadkertiek számára és úgy tűnt, hogy meglehet a győzelem. A vendégek 21-21-nél tudtak kiegyenlíteni a 39. percben, de gyorsan rendezte sorait a soltvadkerti gárda és 24-22-re húztak el.

Az utolsó 10 percben nagyon idegesen és védekezésben, valamint támadásban is sok hibát elkövetve játszottak a soltvadkertiek, ami mellett a találkozón 12 gólt szerző bácsalmási Patócskai Krisztián semlegesítését sem tudták megoldani. Az 52. percben 24-24 után a bácsalmásiak szerezték meg a vezetést és 3 perccel a vége előtt kétgólos előnyre tettek szert (25-27). A nehéz helyzetből Szabó Máté és Opauszki Péter góljaival nyílttá tette a találkozó végjátékát a hazai gárda és az utolsó percben 27-27-nél a soltvadkertiek vezethettek támadást, de egy technikai hibát elkövetve elvesztették a labdát. Az utolsó másodpercekben a találkozót Patócskai Krisztián gólja döntötte el a bácsalmásiak javára. A mérkőzést többször is lezárhatta volna a soltvadkerti csapat, de nem tudtak élni a lehetőségekkel, a végjátékban elkövetett hibák miatt pedig vereséggel zárták a találkozót.

Nagy Máté – Soltvadkerti TE edzője:

-Nagyon nehéz mérkőzésre számítottam, de bíztam abban, hogy a mai napon győzni tudunk. Úgy tűnt a 45-50. percig, hogy sikerült nyernünk, mert addig nyugodt játékkal magabiztosan vezettünk. Sajnos a sokadik mérkőzésünkön történt az, hogy az utolsó 10 percben egy megnyert mérkőzést engedünk ki a kezünkből érthetetlen hibákat elkövetve. Nem találom a magyarázatot arra, hogy miért hullottunk szét a végére és buktuk el ezt a mérkőzést. Több alkalommal volt olyan, hogy 3-4 góllal is vezettünk, amikor nem döntöttük el végleg a találkozót, hanem rendre visszaengedtük a mérkőzésbe az ellenfelünket. Nagyon sajnálom, hogy a mi hibánkból hoztuk fel a bácsalmásiakat és vesztettük el a találkozót.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (34 db kép)
MEGOSZTÁS