A Kiskőrösi NKSZSE utánpótlás csapatai közül az U13-as gárda az Országos Gyermekbajnokság VI. csoportjának küzdelmeiben szerepel. A gárda Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyei csapatokkal küzd meg, mely bajnokság egyik fordulója április 10-én volt a kiskőrösi Városi Sportcsarnokban.

-Hirdetés-

A játéknapon pályára lépett Kiskőrösön a hazaiakon kívül a Nemesnádudvari NKSZSE, a Bácsbokodi NKSE, a Kiskunhalasi UKSC, a Tompa SE, a Tamási KC és a Kalocsai Gézengúz UKC együttese. Minden résztvevő csapat két mérkőzést játszott, amelyek 2×20 percesek voltak. A kiskőrösi együttes a Kalocsai Gézengúz UKC ellen 17-12-re (6-5), a Tamási KC ellen pedig 14-13-ra (6-8) győzött.

A csapat edzője Fenyvesi Éva elmondta, hogy: a bajnokságban ez volt a harmadik tavaszi forduló és a lányok minden mérkőzésüket megnyerték. Az idén Nemesnádudvaron és Kozármislenyben is játszottak két-két mérkőzést, melyeket megnyertek és most Kiskőrösön is hasonlóan jó teljesítményt nyújtottak. A bajnokságban nem vezetnek tabellát és hirdetnek helyezetteket, mert a rendszeres versenyeztetés a kiemelt szempont, de számon tartják az eredményeiket. A csapat az eddig lejátszott mérkőzései során 16 győzelem mellett mindössze két vereséget szenvedett. A mérkőzésekre heti három edzéssel tudnak készülni és a szakember szerint az elmúlt egy évben nagyon sokat fejlődtek a lányok.

A kiskőrösi tornán szerepelt csapat: Csatlós Anna (k), Torgyik Lili (k), Brada Heni, Csatlós Kata, Csenki Éva Kata, Döme Zita, Faragó Dorina Roxána, Faragó Gréta, Faragó Izabella, Kálmán Anna, Peckmann Petra Margit, Soproni Enikő, Szikszai Amira, Vida Szonja.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS