A mai napon került átadásra Soltvadkerten a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. által vezetett konzorciumban megvalósuló projekt keretében beszerzett 6 új szennyvíz átemelő szivattyú. A szivattyúk telepítését még ma meg is kezdik a szakemberek, így a héten már el is kezdenek dolgozni.

Takó Gábor szennyvíz ágazati főmérnök elmondta, hogy Soltvadkerten összesen 138 átemelő műtárgy van használatban, amelyek közül most 6 szivattyút cserélnek le. A 6 szivattyú 3 átemelőben fog szolgálatot teljesíteni. Elsődlegesen a Vadkerti-tó felől érkező szennyvízelvezetést szeretnék megerősíteni, hiszen ezen a szakaszon több rákötés lett így megnövekedett a szennyvíz mennyisége, amelyet a jelenlegi szivattyúk kellő hatékonysággal nem tudnak ellátni. Soltvadkert Város Önkormányzata 30% önerőt biztosított a 6 szivattyú vásárlása során, így összesen 9 millió forint értékű beruházás valósult meg.

-Hirdetés-

Két nagyobb teljesítményű szivattyú a Bajcsy-Zsilinszky utcában kerül telepítésre, hiszen itt naponta több száz m3 szennyvíz átemelését kell biztosítani. A másik két átemelő esetében némileg kisebb szivattyúk lesznek telepítve, azonban azok is naponta 100-150 m3 vizet mozgatnak meg naponta.

A soltvadkerti szennyvíztisztító telep kapacitása 1200 m3/nap, azonban ez alatt van a bejövő víz mennyisége: átlagosan 6-800 m3 vizet tisztítanak meg a vízmű munkatársai, eszközei naponta. Évente 290.000 m3 víz tisztul meg Soltvadkerten, amelyet a 7/C csatornába vezetnek el. A jelenlegi szárazság miatt szinte azonnal elszivárog ez a mennyiség.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (7 db kép)
MEGOSZTÁS