Az április 3-i országgyűlési képviselőválasztáson leadott szavazatok 100 százalékos feldolgozottsága mellett a választás eredményes és immáron jogerős. Ennek jegyében ünnepélyes keretek között adták át a kalocsai polgármesteri hivatal dísztermében a megbízólevelet Font Sándornak, a Fidesz-KDNP újra megválasztott országgyűlési képviselője április 20-án.  

A választás eseményeit Dr. Schön Ferenc, a választókerületi választási bizottság elnöke összegezte, majd gratulált az újra megválasztott országgyűlési képviselőnek. A bizottság elnöke kifejtette, hogy a választás eredményes volt, a megválasztott egyéni képviselő-jelölt Font Sándor lett 26592 szavazattal.

Dr. Schön Ferenc, a választókerületi választási bizottság elnöke.
-Hirdetés-

Ezt követően az újra megválasztott képviselő beszédében megköszönte mindazoknak a választóknak a döntését, amelynek köszönhetően 7. országgyűlési képviselői mandátumához juttatták. Az országgyűlési képviselő kifejtette, hogy volt olyan időszak, 2002 és 2010 között, amikor ugyan egyéni képviselő volt, de nem a Fidesz-KDNP pártszövetség kormányzott.

Ez azt jelenti, hogy akkor is kitartottak mellettem, amikor nehezebb idők voltak

– emelte ki Font Sándor.

Font Sándor, a Bács-Kiskun 3. számú választókerületének újra megválasztott képviselője.

A köszönőbeszédében kitért emellett a térség jövőjére is: többek között kiemelte a kalocsai Duna-híd építését, vagy éppen a Budapest-Belgrád gyorsvasút kialakítását is, amely beruházások a következő (2022-2026) parlamenti ciklusban meg is fognak valósulni.

Szedmák Tamás, Kiskőrös alpolgármestere is gratulált.

Prosperáló jövőt jelez előre a Paks 2. tervezett tovább építése, amelyre a beruházó garanciát vállalt, de kiemelte a Kecskemétet a Balatonnal összekötő sztrádát is, amely szintén érinteni fogja a választókerületünket. Ehhez kapcsolódnak a helyi aktivitások, amelyek tervben vannak, vagy éppen zajlanak.

Ezek mind olyan előttünk álló és már megkezdett programok, amelyek nagyon komoly változást fognak itt a térségben hozni

– fejtette ki Font Sándor.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (14 db kép)
MEGOSZTÁS