A Tájházak Napja alkalmából ingyenes foglalkozásokkal várják az érdeklődőket a kiskőrösi Szlovák Tájházban április 23-án. Az eseményen többek között kézműves foglalkozások és udvari népi játékok, helyben sült finomságok is lesznek. 

-Hirdetés-

A tájház 2019-ben csatlakozott az országos programhoz, melynek során országszerte a Szent György-napi hagyományok mellett az adott térségre jellemző hagyományokkal is készülnek. Kiskőrösön a szlovák tradíciók kerülnek előtérbe. 

Teljesen egyedülálló a kiskőrösi szlovák viselet. Akik ellátogatnak szombaton a Szlovák Tájházba, azok elkészíthetik a lányok gyönyörű fejékét, a szalagot, ami gyakorlatilag az eladó sorban lévő nagylányokat illette meg. Ünnepnapon használták ezt, ami tulajdonképpen a párta. Gyöngyökkel, vagy hímzéssel díszítették – mesélte Dr. Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója. 

A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum munkatársai nyuszisimogatóval és udvari népi játékokkal várják a fiatalabb korosztályt, akiknek lehetőségük lesz szlovák dalok elsajátítására. A szervezők továbbá hagyományos ételkülönlegességekkel is készülnek. A program során az érdeklődők szakmai tárlatvezetésen is részt vehetnek. 

Kiemelt kép: Archív fotó 

MEGOSZTÁS