Hogy mi mindent hordanak ki az emberek a lakókörnyezetük szélére az, aki nem vesz részt egy ilyen szemétszedési akcióban elképzelni sem tudja. Sajnos nem csak csokis papírok, csipszes zacskók, sörös dobozok, ásványvizes és üdítős palackok kerülnek ki a természetbe, hanem óriási mennyiségben veszélyes hulladék is!

Izsákon és környékén április 23-án tartották a – sajnos hagyományos – Tavaszi nagytakarítás szemétszedési megmozdulásukat.

Rácz Sándor önkormányzati képviselő épp gumiabroncsokat pakol a járműve platójára
-Hirdetés-

A település lakói közül közel százan vettek részt az eseményen, akik évek óta fontosnak tartják, hogy tavasz elején megtisztítsák a község kül-, és belterületét, valamint ikonikus helyeit. Hatalmas területről van szó, így egy nap alatt csak egy kis részét tudnak átjárni és megtisztítani. Most a Kiskunsági Nemzeti Park területének egy részén, és Izsákot körülvevő, elkerülő dűlőutakon volt a hangsúly, de menet közben többször is megálltak, kisebb területeken is felfedezve a szemétkupacokat összeszedni.

„Egy hónappal ezelőtt tartottunk egy megbeszélést a Birkás Borház & Bisztróban ahol megfogalmaztuk, hogy mit szeretnénk tenni és melyik területeket szeretnénk átjárni. Az ottani megbeszélések alapján kinyomtatott térképrészleteket adtunk az 5, 8-10 fős csapatoknak és célirányosan indultunk neki a szemétszedésnek.
Az összeszedett szemétnek meghatározó része műanyag, mintegy 80%-a, de autóbontásból származó nem fémes alkatrészeket is találtunk, ami eddig nem volt.
Nem volt jellemző, az sem hogy ennyi használt autógumit, elektronikai hulladékot és lomtalanításból származó dolgokat szedjünk össze.
Az eddigi évek alatt nagy részét sikerült összeszednünk a szemétnek, de sajnos mindig keletkeznek újak, és ráadásnak az említett újkeletű szemetelés is megjelent.
Szeretnénk fülön csípni a szemetelőket, ezért kezdeményeztük, hogy vad kamerázzunk fel bizonyos területeket, ami már folyamatban van.
A mai nap nem csak a szemétszedésről szólt, hanem egy közösség építés is volt egyben, ahol a környezetét tisztán szerető embereket hoztuk össze.”– számolt be hírportálunknak Varga István önkormányzati képviselő.

Varga István és Fertig József (Kajla) a még beszállítandó, már összeszedett szemétről egyeztet

Az elmúlt szombaton nem csak az önkéntesek szedték a szemetet, hanem Izsák város önkormányzatából Varga István mellett még Dr. Bozóky Imre alpolgármester, Rézműves Mihály az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke, valamint Rácz Sándor képviselő is tevékenyen részt vett.

Rézműves Mihály (a képen középen) irányítása mellett nem csak szemétszedés volt, hanem bizonyos területeket le is kaszáltak
Akik tevékenyen részt vettek a szemétszedésben:

– Izsák Város Önkormányzata
– Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
– Futóhomok Természetvédelmi Egyesület
– Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület
– Tegyünk Izsákért Egyesület
– Kajla Off-Road Tanya
– Sárfehér Néptánc Egyesület
– Kolon Futóklub
– Ezüst Gólya Nyugdíjas Klub
– N10 Postagalamb Sportért Civil Társaság
– Katolikus Egyházközség Közössége
– Református Egyházközség Közössége
– Izsák Környéki Erdélyi Magyarok
– El Bronco Ranch
– Kolon-tó Polgárőr Egyesület
– Birkás Bor- és Pálinkaház
– Malom Pékség
– Turcsán István Lovastanya
– Izsáki Romákért Egyesület
– Király Balázs Utánfutókölcsönző
– BS Plastic
– Ifjú Törőcsik Tibor
– Izsáki Hírek
Főzés: Petrányi László
A 30 köbméteres konténerek szállítását az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ finanszírozta.

A szervezőség ezúton is szeretné megköszönni mindenkinek az önzetlen segítségét.

Ne dobd el, hogy ne kelljen utánad felszedni!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS