A KEVI diákja második lett a Térségi Német Nemzetiségi Versmondó Versenyen

A járványhelyzet miatt két éves szünet után újra megrendezték Császártöltésen április 29-én a Térségi Német Nemzetiségi Versmondó Versenyt. Az eseményen a megye több településéről érkezve mintegy félszáz gyermek mérte össze tudását.

A diákok négy kategóriában szerepeltek, akik nyelvjárásban és irodalmi nyelven adtak számot tudásukról. A négytagú szakmai zsűri értékelte a kiejtést, a szövegértést, az előadásmódot és a versválasztást. A Kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskoláját képviselve vett részt a versenyen Simon Jázmin 7. C osztályos tanuló.

-Hirdetés-

A diák felkészítő tanára, Tüske Bernadett elmondta, hogy nagyon színvonalas versenyen vehettek részt. A program során Figura Ede tartott zenés műsort a fiatalabb gyermekeknek, majd a császártöltési általános iskola udvarán májusfát állítottak. A helyi sváb asszonyok hagyományőrző módon készítettek német nemzetiségi jellegű kalácsot, amivel megkínálták az eseményen résztvevőket. A kiskőrösi iskola diákja a versenyen Goethe „Bűvészinas” című versével második helyezést ért el kategóriájában.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (7 db kép)