Írta: vira

Egy anyagi káros baleset helyszínére mentek a kiskőrösi rendőrök 2021. november 22-én, azonban hamar kiderült, hogy cserbenhagyás történt. A baleset egyik részese – akit a helyszínen találtak a rendőrök – beszámolt a történtekről.

-Hirdetés-

Kiskunhalasra tartott élettársával az 54-es számú főúton a reggeli órákban, amikor egy kanyarból kiérve észrevette, hogy a szemben közlekedő gépkocsi mögül kivágódik egy autó és előzni kezdi azt. Mikor ezt észlelte a sofőr, lassítani kezdett, gondolván, hogy az előzést végző is hasonlóan cselekszik, azonban ehelyett inkább gyorsulni látszott. A kettejük távolsága vészesen fogyott, ezért a vétlen autós az árokba vezette a járművet, elkerülve a frontális ütközést. A két jármű visszapillantótükre azonban így is letört, amikor elhaladtak egymás mellett.

A manővert végző gépkocsi sofőrje nem állt meg a történteket követően, hanem továbbhajtott. A rendőrök keresni kezdték a cserbenhagyót, majd a szálak egy 69 éves kiskunhalasi lakoshoz vezettek. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök a cserbenhagyás miatt. Ügyében a nyomozást a napokban befejezték, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészség részére.

Forrás, képek: police.hu

MEGOSZTÁS