Családias hangulatú közösségi élményre várták a hagyományok és népdalok kedvelőit május 7-én az Akasztói Faluházba. Egy év kihagyás után ismét megrendezésre került az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Iringó Népdaléneklési Verseny, melyet immár ötödik alkalommal rendeztek meg. Az idei évben a szomszéd településről, Kaskantyúról is érkeztek Akasztóra táncosok és énekesek. Szombat délután 15 gyermek (7 kaskantyúi és 8 akasztói) állt a zsűri és a közönség elé, hogy bemutassa énektudását. A délután kedvindító gyanánt a Kaskantyúi Általános Iskola Csepi Táncegyüttes lakodalmas műsorával kezdődött. A koreográfiát Csepregi Brigitta Terézia-Teréz nővér tanította meg a gyermekeknek.

Lajkó-Németh Andrea
-Hirdetés-

A bevezető műsorszám után Lajkó-Németh Andrea, a Kaskantyúi Általános Iskola intézményvezetője mesélt a közös produkció felkészülésének hátteréről, majd köszönetét fejezte ki a meghívásért és az együttműködésért, ami már a 2020-ban is tervben volt, de akkor ezt a járványhelyzet megakadályozta.

Ezt követően Suhajda Antal, Akasztó polgármestere mondta el ünnepi beszédét, melyben köszöntötte a gyerekeket, tanáraikat és persze a közönséget. Beszédében külön kiemelte a hagyományok és a népi kultúra ápolásának, megőrzésének fontosságát is.

A zsűri (b-j): Kutyifa Ferencné, Kákonyi Éva, Némethné Nagy Nóra, Újházi Zsolt 

A versenyzők korosztály szerint léptek a színpadra. Énektudásukat egy négytagú zsűri értékelte: Kákonyi Éva zsűrielnök/énekművész, Némethné Nagy Nóra Akasztó Község Önkormányzatának jegyzője, Kutyifa Ferencné a Kaskantyúi Általános Iskola nyugalmazott pedagógusa, Újházi Zsolt Kaskantyú polgármestere, legjobb tudásuk szerint.

A műsor a csoportos produkciókkal kezdődött: 

  1. Lázár Zsófia Nóra és Turú Jármin – Akasztó
  2. Kukucska Ilona, Kutyifa Kiara, Oroszi Noémi – Kaskantyú

A csoportos fellépők után következtek az egyéni előadók, név szerint:

  1. Molnár Dávid – Kaskantyú
  2. Lajkó Liza –Akasztó
  3. Tóth Veronika – Akasztó
  4. Sánta Mira – Akasztó 
  5. Oroszi Alex – Kaskantyú

Ezt követően, hogy a zsűri és a fellépők is egy kicsit pihenjenek, Leidinger Dömötör néptáncművész Kalotaszegi legényesét járta el. A szünet befejeztével ismét a gyerekek vették át a színpadot.

8. Vámos Farkas Bendegúz – Akasztó
9. Csengődi Lilla – Akasztó
10. Ujvári Anna – Akasztó
11. Molnár Erika – Kaskantyú 

Az egyéni műsorszámok befejeztével ismételten szünet következett, hogy a zsűri elvonulhasson végső döntését meghozni. A szünet után az Akasztói Kunszt József Katolikus Általános Iskola Szikes Táncegyüttese Angyalok-Ördögök című moldvai táncműsorával köszönte meg a közönség türelmét.

A díjak

A díjátadás keretében minden induló versenyző jutalomban részesült: a lányok a művelődési ház munkatársainak Kisléghyné Ági és Balázsné Ildikó által kézzel készített virágait, míg a fiatalemberek bögrét és édességet kaptak. A táncosokat felkészítését is megköszönték pedagógusaiknak: Csepregi Brigitta Teréziának-Teréz nővérnek és Leidinger Dömötörnek. E gyönyörű díjakat Suhajda Antal, Akasztó polgármestere és Csehi Zoltánné, az Akasztói Faluház igazgatója, a verseny megálmodója adták át a díjazottaknak. 

Miután mindenki megkapta az ajándékát és elfoglalta helyét, a zsűri ismertette az idei év, vagyis az V. Iringó Népdaléneklési Verseny első három helyezettjét:

1. helyezett: Lajkó Liza – Akasztó
2. helyezett: Oroszi Alex – Kaskantyú
3. helyezett: Lázár Zsófia Nóra és Turú Jármin – Akasztó

Különdíjasok:
Molnár Dávid – Kaskantyú
Tóth Veronika – Akasztó

Az eredmények ismertetése után csoportkép és egy rögtönzött produkció következett, mely során a zsűritagok, a táncosok és a versenyzők közösen elénekelték a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt.

Az esemény zárásaként Akasztó Község Önkormányzata egy hatalmas tortával lepett meg mindenkit, amit Németh Csaba cukrászmester készített e jeles alkalomra.

Habár a mai rohanó, felgyorsult világban, ahol az igazi értékek, a régi hagyományok, szokások már kezdik elveszíteni létjogosultságukat, szívmelengető volt, hogy ez a kis közösség Akasztón meg szeretné és meg is tudja őrizni ezt a kincset, az-az a népzene, a népdal és régi hagyományaink iránti szeretetét.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (113 db kép)
MEGOSZTÁS