A Kiskőrösi LC csapatai közül az U15-ös lány labdarúgók kiváló teljesítményt nyújtanak az idei szezonban. Az együttes a 11 gárdát felvonultató bajnokság élcsapatai közé tartozik és eddig a 16 lejátszott mérkőzésükből 14-et megnyertek, 1 döntetlennel végződött és mindössze 1 alkalommal szenvedtek vereséget.

A kiskőrösi gárda a bajnokság 19. fordulójában hazai környezetben fogadta a Kerekegyházi SE csapatát, akik ellen 5-1-re (2-1) nyertek: Csatlós – Somlyai (Csernik), Lucza, Varga A., Galambos, Ilyés, Herceg Vanessza.

-Hirdetés-

A május 21-én lejátszott találkozó tétje az volt a kiskőrösiek számára, hogy győzelmük esetén már biztos ezüstérmesnek mondhatják magukat a hátralévő fordulók eredményeitől függetlenül. A találkozót nagyon jól kezdték a hazaiak, letámadták ellenfelüket és előbb a 3. percben Herceg Vanessza (1-0), majd az 5. percben Galambos Anna talált a kapuba (2-0), amivel gyorsan kétgólos előnyre tettek szert. Ezt követően is több gólszerzési lehetősége volt a kiskőrösieknek, de a 27. percben egy védelmi hibából szépítettek a vendégek (2-1).

A második félidőt is ugyanúgy kezdte a kiskőrösi csapat, ahogyan az elsőt. A hazaiak szép támadások végén szereztek gólokat a 43. (3-1) és a 47. percben (4-1) Galambos Anna révén, majd a 49. percben a lendületesen játszó Varga Petra találatával alakult ki az 5-1-es végeredmény.

Ezzel a szép győzelemmel a kiskőrösi fiatalok a kecskeméti Mercedes KLC gárdája mögött a második helyen állnak a tabellán.

Sinkó Dorián – Kiskőrösi LC edzője:

-Úgy kezdtük a találkozót, ahogy a lányoktól minden mérkőzésen elvárom, hiszen lendületesen játszottunk és letámadtuk ellenfelünket. A mérkőzés hangulatát és a végeredményt is döntően befolyásolta, hogy a találkozó elején gyorsan tudtunk szerezni két gólt. Tudtuk, hogy amennyiben ma nyerünk, akkor már biztos az ezüstérmünk és ennek megfelelően nagyon motiváltak voltak a lányok. A gólunkat elkerülhető körülmények között kaptuk, de a második félidő elején szerzett három találatunkkal gyorsan eldöntöttük a mérkőzést. A mezőnyből kiemelkedő, a tabellát százszázalékos teljesítménnyel vezető kecskemétiekkel még játszunk mérkőzést, akik ellen szeretnénk majd hazai pályán egy jó eredményt elérni.
Gratulálok a lányoknak a mai teljesítményükhöz és az érmes helyezéshez.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (46 db kép)
MEGOSZTÁS