Macskássy Gyula teljeskörűen felújított öt rövid mesefilmje és Dargay Attila Az erdő kapitánya című rajzfilmje lesz ingyenesen elérhető csütörtöktől vasárnap estig gyermeknap alkalmából a Nemzeti Filmintézet (NFI) streaming platformján, a FILMIO-n.

Ingyen nézhető meg az idén születésének 120. évfordulóját ünneplő Macskássy Gyula Kiskakas gyémánt félkrajcárja (1951) című filmje, az állami rajzfilmgyártás első önálló meseanimációja, amely diafilmen is generációk kedvence volt – olvasható a Nemzeti Filmintézet csütörtöki közleményében. 

Kiskakas gyémánt félkrajcárja
-Hirdetés-

Az Erdei sportverseny (1952) című állatmese volt az első magyar rajzfilm, amelyet külföldön díjaztak, 1954-ben a Párizsi Gyermekfesztivál első díját nyerte el.

Erdei sportverseny

A székely népmesén alapuló Két bors ökröcske (1955) az 1950-es évek magyar animációjának legszebb darabja, Ránki György játékos zenéjével.

Két bors ökröcske

Macskássy az Egér és oroszlán (1957) és A telhetetlen méhecske (1958) című animációi reklámfilmes előzményekből építkeztek, előbbivel a magyar mézet, utóbbival a fogmosást népszerűsítették.

Egér és oroszlán

A gyermeknapi válogatásban szerepel még Dargay Attila harmadik egész estés filmje, Az erdő kapitánya (1987) is, melynek hőse egy nyugdíjazás előtt álló nyomozó kutya, aki élete utolsó nagy bevetésére készül, hogy megmentse a Kerek Erdőt. A rajzfilmmé szelídített bűnügyi vígjáték a környezetvédelem fontosságára is felhívja a figyelmet    

Az erdő kapitánya

Macskássy Gyula (1912-1971) rajzfilmrendező születésének 120. évfordulója alkalmából az NFI Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságai az év folyamán az alkotó teljes életművét felújítják. Mint írják, a gyermekeknek szóló korai filmjei teljeskörű felújítása már befejeződött, gyermeknap alkalmából ezekből láthat most a közönség öt örökzöld mesefilmet kiváló minőségben.

A telhetetlen méhecske

Forrás: MTI

MEGOSZTÁS