Az MLSZ Regionális U14-es Dél-Keleti Labdarúgó Bajnokságban szerepel a Kiskőrösi LC utánpótlás labdarúgó csapatai közül az U14-es gárda. Az együttes május 26-án hazai környezetben játszott bajnoki mérkőzést.

A kiskőrösiek a bajnokság 25. fordulójában a Kiskunhalasi Szilády RFC együttesét fogadták, akiktől 4-0 (0-1) arányú vereséget szenvedtek: Grausza – Juhász (Csík), Ambrus, Brada, Lomjánszki, Kovács K. (Sipos), Csatlós (Szentgyörgyi), Laczkó, Tiricz, Jáger, Viczián.

-Hirdetés-

A dobogós helyekért küzdő kiskunhalasiak a bajnokság egyik meghatározó együttesének számítanak és ennek ismeretében a kiskőrösiek nehéz mérkőzésre számítottak. A hazai gárda a 14 csapatos bajnokság 12. helyén áll, de sokáig az eredményen nem látszott meg a két csapat helyezésben látható különbsége. A kiskőrösiek nagyon szervezetten védekeztek az első félidőben és egy védelmi hibát kihasználva tudták a kiskunhalasiak a 25. percben megszerezni a vezetést (0-1).

A szünet után a kiskőrösiek elfáradtak, a hazai támadásokban nem sok veszély volt, miközben védelmi hibákból szerzett újabb találatokkal magabiztos győzelmet arattak a kiskunhalasiak.

Sinkó Dorián – Kiskőrösi LC edzője:

-Nincs könnyű helyzetben a csapat, mert a gárdánál az edzői feladatokat egészségügyi okok miatt Szlovák László sajnos nem tudja ellátni. A szakember távollétében ennek a korosztálynak én, valamint Füleki Antal tartjuk az edzéseket. A mai napon azt kértem a fiúktól, hogy a megyei rangadóra nagyon koncentráltan készüljünk és a szervezett védekezésünkön legyen a hangsúly. Az első félidőben a fiúk teljesítményére nem lehetett panasz, és egyetlen hibánkat kihasználva tudott csak gólt szerezni az ellenfelünk. A második félidőben fáradság és sérülés miatt voltam kénytelen lecserélni több játékost is, ami sajnos megbontotta a jó csapatszerkezetünket. A bekapott góljainknál elkövetett hibáinkból tanulnunk kell, és javulnunk kell a támadásépítésben is. Van még hátra két mérkőzésünk, amelyeken szeretnénk jó eredményeket elérni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (29 db kép)
MEGOSZTÁS