Ünnepélyes keretek között búcsúzott el Kelemen István a Kiskőrösi LC stúdiósa a labdarúgó csapattól és a szurkolóktól. A május 28-án lejátszott Kiskőrösi LC-Kiskunfélegyháza megyei I. osztályú mérkőzés előtt utoljára olvasta fel a két csapatösszeállítást és mondta be a mikrofonba, hogy „Hajrá Kőrös!”

-Hirdetés-

Az elmúlt több évtizednyi munkáját Kiskőrös Város Önkormányzatának nevében Filus Tibor köszönte meg a Kulturális, Turisztikai és Sport Bizottság elnöke. A városi vezető beszédében elmondta, hogy Kelemen István 1948. augusztus 29-én született Kiskőrösön és szülei, akik már elhunytak, egyedüli gyermekükként nevelték fel. Kiskőrösön végezte az általános iskolai tanulmányait, majd a 621-es számú Ipari Szakmunkásképzőben szerzett esztergályos végzettséget. A vasas szakmában dolgozott öt esztendőn keresztül, majd váltott, és mint hűtő-gépész dolgozott 38 éven át. Három gyermeke született, két leány és egy fiú.

(b-j): Dulai János, Filus Tibor, Kelemen István

Egészen fiatal kora óta meghatározó életében a labdarúgás iránti elköteleződés. Amikor találkozik a régi játékosokkal, akkor barátian üdvözölik egymást és minden alkalommal felidézik a kedves emlékeket. A labdarúgás iránti szeretettel még édesapja oltotta be, akivel 14 évesen kezdett el kilátogatni a kiskőrösi találkozókra. Akkor még a mostani Szabadidő Parkban volt a régi labdarúgó pálya. A mögötte álló 45 esztendőben szinte nem volt olyan hétvége, amit kihagyott volna, hogy a kiskőrösi focistáknak szurkoljon. A hétvégi mérkőzések után hétfőn az volt az első teendője, hogy megvette az újságot és nézte az eredményeket, figyelemmel kísérte a tabellát, hogy hányadik helyen áll kedvenc csapata. Az, hogy nagyon szereti a kiskőrösi labdarúgást, abban is megmutatkozott, hogy korábban édesapjával, motorral még az idegenbeli mérkőzésekre is elutazott, bármilyen távol is játszottak a fiúk. A város sportéletében végzett odaadó, jelentős munkáját elismerték. Egy labdarúgót formázó emlékszobrot is kapott, rajta ezzel a felirattal: „Szeretettel a csapattól a 35 éves munkáért”. A tavalyi évben „Kiskőrös Város Sportjáért” önkormányzati elismerésben is részesült.

Kelemen István

Egy vele készült interjúban ezt üzente a kiskőrösi szurkolóknak: „A szurkolóktól azt kérném, hogy ne csak alkalmanként hangozzon el a „Hajrá Kőrös!”, hanem jóval gyakrabban és hangosabban buzdítsák a csapatot, lelkesítsék a játékosokat.” 

A stúdiós elmúlt 45 esztendőben végzett munkáját az önkormányzat részéről Filus Tibor egy ajándékcsomaggal, a Kiskőrösi LC részéről pedig Dulai János elnök egy klub póló átadásával köszönte meg

Nem csak lelkes szurkolója, de stúdiósa is volt a Kiskőrösi Labdarúgó Klubnak. Nélküle 1970 óta elképzelhetetlen volt a hangosítás, a zene a sportpályán. Számára az 1960-1970-es évek zenéi az igazi zenék, dallamok, de a dalok kiválasztásánál figyelembe vette, hogy melyik korosztály lép pályára. Kelemen István nemcsak a klub egyszerű stúdiósa, hanem a csapat hangja volt. Méltán nevezhetjük a szurkolókkal egyetemben a csapat 13. játékosának. A stúdiós elmúlt 45 esztendőben végzett munkáját az önkormányzat részéről Filus Tibor egy ajándékcsomaggal, a Kiskőrösi LC részéről pedig Dulai János elnök egy klub póló átadásával köszönte meg.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (22 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira