A megyei harmadosztályú bajnokság közép csoportjának utolsó fordulójában az Akasztó II. a szomszéd Csengődöt fogadta. A hazaiak már a múlt héten bebiztosították az újabb bajnoki címüket, így egy közönségszórakoztató örömjátékra készültek, míg a csengődiek szerették volna ezt valamilyen módon megakadályozni. A találkozón végül 12 gól esett.

A 8. percben szerzett vezetést az Akasztó. Suhajda Gergely a tizenhatos vonaláról lőtt félfordulatból a vendég hálóba 1-0. A 20. percben Hlavács Istvánnal szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül a játékvezető egyből a tizenegyes pontra mutatott. A megítélt büntetőt Podmaniczki Dénes értékesítette 2-0. Öt perccel később a vendégek részéről Kovács Zsolt lőtte ki a bal alsót 2-1. Ezek után a 40. és a 43. percben Suhajda és Gubán góljaival már 4-1-re vezettek a hazaiak.

Suhajda Gergely ezen lövésével szerzett az Akasztó
-Hirdetés-

A második félidőben alig telt el 10 perc, amikor is egy Podmaniczki szöglet után a vendég kapusról pattant a labda a csengődi hálóba 5-1. A 60. percben újabb büntetőhöz jutottak a hazaiak, ezt most Lázár Zsolt értékesítette 6-1. Ezek után éledeztek a csengődiek. Kovács Zsolt háromszor is eredményes volt tíz perc alatt, kétszer büntetőből és egyszer egy kontratámadás után talált Váczi kapujába. Ezzel a 78. percben 6-4 volt az állás. A találkozó legvégén két perc alatt Lázár Zsolt volt még kétszer eredményesen beállítva ezzel megszerezve a 8-4-es végeredményt.

Kovács Zsolt a Csengőd játékosa négyszer volt eredményes a találkozón

Akasztó FC II. – Csengőd SE 8-4

A találkozó után az Akasztó játékosai átvették a bajnoki címért járó aranyérmeket és az első helyezettnek járó serleget. Az érmeket a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség részéről Suba Zoltán adta át.

A díjátadó után megkezdődhetett az ünneplés

A díjátadó végén külön köszöntötték Lázár Zsoltot, aki 44 találatával a közép csoport gólkirálya lett a 2021-2022-es szezonban. Sokat elmond az akasztói támadósorról, hogy a góllövőlistán a második szintén akasztói lett: Suhajda Gergely személyében, ő 34-szer volt eredményes a szezon során.

Lázár Zsolt (feketében) pályafutása utolsó mérkőzésén lépett pályára a Csengőd ellen

Lázár Zsolt nemcsak gólkirály lett, hanem ezen a mérkőzésen el is búcsúzott, hiszen utolsó találkozóján lépett pályára május 28-án. Az akasztói támadó ezzel a mérkőzéssel fejezte be aktív pályafutását több mint 36 év után.

Lázár Zsolt elmondhatja magáról, hogy mindhárom megyei osztályban volt gólkirály, hiszen 2000-ben megye kettes, majd 2003-ban és 2004-ben megye egyes. Most pedig 2022-ben megye hármas gólkirály is lett. Emellett tagja volt a 2000-ben megyei kupát nyert akasztói csapatnak. 2001-ben megyei másodosztályú bajnok volt, majd 2003-ban és 2006-ban a megyei első osztályban bronzérmet szerzett az Akasztó színeiben. Pályafutása alatt két klubban az Akasztóban és a Hartában szerepelt. Jelenleg az Akasztói Focisuli SE U14-es csapatának az edzője.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS