A Kiskőrösi TaiChi Egyesület központi edzést tartott május 29-én a Szabadidő Parkban. A foglalkozásra a helyi tagokon kívül várták a vidéki edzőtársakat is, mely során az 1. és a 2. szint követelményei szerepeltek a gyakorlatsorokban.

 

-Hirdetés-

Az egyesület oktatója Molnár Gábor elmondta, hogy havonta van olyan összejövetelük, amikor Kiskőrösön központi edzést tartanak. Ilyenkor az ország több tai chi iskolájából jönnek ide tanulók, akikkel kezdő és haladó szinten végzik a gyakorlatokat. Most kezdő szinten volt csoportos foglalkozásuk, ami egyben továbbképzés is más tai chi iskolák oktatóinak. Ilyenkor van lehetősége a résztvevőknek egy nagyobb lélegzetű tanulásra azok részére, akik komolyabb, mélyebb ismereteket szeretnének tai chi-ból elsajátítani. Most a 24 és a 48 lépéses formagyakorlatokkal foglalkoztak, illetve ezeknek a lökőkéz páros gyakorlati elemeivel.

Molnár Gábor (elöl szürke ruhában)

Mindez kiegészült olyan gyakorlatok alkalmazásával, ami az önvédelem során vagy a harcban fontos lehet. Megemlítette, hogy a tai chi a kínai kultúra egyik harcművészeti ága, mely a legnépszerűbb a világon. Más stílusokkal ellentétben a tai chi nagy hangsúlyt fektet az egészségmegőrzésre, a test fejlesztésére és a formagyakorlatok szinte minden izomcsoportot megmozgatnak. Kiemelte, hogy a tai chi megmozgatja a jobb és a bal agyféltekét, valamint a memóriát is javítja.

Szabó Emese

Az egyesület működéséről Szabó Emese, a Kiskőrösi TaiChi Egyesület elnöke elmondta, hogy kedden és csütörtökön tartanak edzéseket 18-20 óráig, melyen 10-20 fő szokott részt venni. A foglalkozásokat májustól szabadban, a Krimpen Parkban tartják az általuk kialakított szép környezetben. Szeptembertől pedig teremben gyakorolnak. A szakmai munkáért Molnár Gábor oktató felel és az ő iránymutatásai alapján zajlanak a foglalkozások. Aki szeretne a gyakorlásokon részt venni az felveheti az egyesülettel a kapcsolatot; facebook oldalukon vagy az edzések időpontjában személyesen is jelezheti szándékát.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (40 db kép)
MEGOSZTÁS