2022. május 29-én hagyományos gyereknapot rendezett Páhi Község Önkormányzata. Május utolsó vasárnapján gyerekek hada sorakozott a falu játszóterén. Idén a meghirdetett sorversenyeken nem csak a helyi, hanem mintegy harmincöt fővel kaskantyúi gyerekek is vendégszerepeltek.

A reggeli regisztrációt követően a pontgyűjtő lapok mellé kis ajándékot, valamint üdítő- és hamburger kupont kaptak a résztvevők, melyet a büfékben válthattak be a nap folyamán.
Petz János, Páhi Község polgármesterének megnyitója után kezdetét vette a megmérettetés. A csapatokat óvodás és iskoláskorú gyerekek alkották, a vetélkedés során eszerint is pontozták őket. A mindössze huszonhárom állomáson különböző ügyességi, játékos, elgondolkodtató feladatok várták a fiatalokat. Az egyes pontokon az óvodai és iskolai pedagógusok, illetve a mentor program önkéntesei értékelték a feladványokat.
Supka Helga alpolgármester, Bogáromi Ágnes képviselő, mint kreatív szervezők felügyelték a verseny menetét.

-Hirdetés-

Ezzel párhuzamosan a gyerkőcöknek lehetőségük volt ingyenes arcfestésre, légvárra, középkori lovagi harcra, íjászkodásra, viking sakkra illetve kreatív foglalkozáson való részvételre.

Számos érdekes, és izgalmas feladat várt a versenyzőkre

Közben a sátor alatt a szakácsok egy gazdag babgulyás elkészítésén ügyeskedtek, amit ebédre kínáltak a vendégeknek. Párhuzamosan büfé is üzemelt, ha valaki közben energiáját szerette volna pótolni – mi tagadás, a kicsiknek szükségük volt rá- , ahol üdítőket, kürtöskalácsot, hot-dogot, hamburgert és lángost árultak.

Sajnos dél körül az időjárás közbe szólt, így a sorversenyeket nem lehetett végig vezényelni, az eső majdhogynem elmosta a pályákat. A rossz idő ellenére a móka nem állt meg, a légvár és az arcfestés szünet nélkül üzemelt, illetve a délután érkező lufibohóc színesítette tovább a programot.

Lufibohóc is szórakoztatta a gyerekeket

Akiknek nem szegte kedvét egy kis eső, azok a kora esti órákig múlatták az időt a rendezvényen, mikorra már az ég is kezdett barátságosabbá válni és ez mindenkit jókedvre derített.
Az esemény végén a kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek közreműködésével gyorsan eredeti állapotába került a játszótér, egy családias hangulatú, örömteli, vidám, játékos napot hagyva maga után a résztvevők emlékeiben!  

Írta, képek: Petz Odett

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (72 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira