A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium némettanárainak szervezésében május 31-én megrendezésre került a népismereti vetélkedő, melynek során több mint 50 hetedikes és nyolcadikos diák mérte össze tudását.

A helyszínt a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum biztosította. A tanulók hét véletlenszerűen alakított csapatban indultak a versenyen, melynek során a magyarországi németek történetével, szokásaival kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk hét különböző állomáson. Minden csapat lerajzolta az Ulmer Schachtelt (ulmi dereglyét), elkészítette egy sváb ház makettjét és a Petőfi család családfáját. Emellett játékos történelmi kvízzel, népviselettel kapcsolatos feladatokkal és más, a magyarországi németek életéhez, mindennapjaihoz kötődő feladványokkal is készültek a szervezők.

-Hirdetés-

A korábbi ismeretek felelevenítése mellett újakra is szert tettek a diákok, és a jutalom sem maradt el. Minden résztvevő fagylaltutalványt kapott a Német Nemzetiségi Önkormányzat jóvoltából, a győztes csapat pedig emellett könyvekkel is gazdagodott.

A győztes csapat tagjai: Havasi Hunor, Kecskeméti Kitti, Kecskeméti Laura, Kelemen Hella, Kugelman Szebasztián, Simon Jázmin, Turán Noémi.

Szöveg, képek: Bíróné Szenohradszki Adél

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (72 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira