Évek óta nagy hagyomány, azonban most először szervezte Gyenizse Ágnes pedagógus a gyereknapot a Kiskőrösi EGYMI-ben, ahol a rendvédelmi szervek teljes arzenálja felsorakozott az intézmény udvarán. A gyerekek tűzoltókkal, mentősökkel és rendőrökkel is találkozhattak, akiktől kérdezhettek is. Az eseményt a Kiskőrösi Kutyaiskola bemutatója is színesítette. A rendezvény sikeréhez idén is minden adott volt.
A reggel testébresztő tornával indult, majd rövid időn belül be is gördült a kiskőrösi hivatásos egység tűzoltóautója az iskola udvarára. A gyerekeket szinte ámulatba ejtette a rengeteg eszköz, melyek közül többet is kipróbálhattak a tűzoltók segítségével, útmutatásával.
Szentgyörgyi Alajos, a Kiskőrösi Kutyaiskola vezetője is számos hasznos tanáccsal látta el a gyereket azzal kapcsolatban, hogy hogyan érdemes viselkedni a kutyák jelenlétében. A bemutató végén a gyerekek meg is simogathatták az állatokat.
Egy rövidke pihenő után, 11 órakor vette kezdetét a négyállomásos játék, ahol Judák Mihályné és Emily, a terápiás kutyus, a Kiskőrösi Mentőállomás és a Kiskőrösi Rendőrkapitányság két-két munkatársa, valamint Boros László várta a gyerekeket. Ezek alkalmával átismételhettek olyan készségeket, protokollokat mint az újraélesztés, vagy hogy hogyan kell jól bánni a kutyákkal, de beülhettek a rendőrautóba, sőt közlekedési és motoros alapismereteket is elsajátíthattak a gyerekek.
12 órakor egy jó hangulatú tanár-diák mérkőzéssel folytatódott a nap, mely 8-5-ös góleredményt hozott a tanárok javára. Azok a gyerekek, akik nem kerültek be a csapatba, lelkesen szurkoltak a oldalvonalról.
A gyerekek nagy örömére az idei rendezvényről sem hiányozhatott a légvár és a vattacukor, köszönet érte a Fazekas Légvárnak.
Az idei gyereknapról Gyenizse Ágnes, DÖK segítő pedagógus így mesélt hírportálunknak:
– Minden évben a diákönkormányzat szervezi a gyereknapot, melyet óvodásaink és diákjaink egész évben nagyon várnak. A mai napot két bemutatóval kezdtük. A Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltói és a Kiskőrösi Kutyaiskola tagjai tartottak nekünk bemutatót. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk. 11 órakor vette kezdetét a négyállomásos feladat, ahol Emily a terápiás kutyus, a Kiskőrösi Mentőállomás és a Kiskőrösi Rendőrkapitányság két-két munkatársa, valamint Boros László várta a gyerekeket. Ezek alkalmával átismételhettek, továbbá elsajátíthattak olyan készségeket, hogy hogyan kell viselkedni a kutyákkal, milyen újraélesztési protokollunk van, de beülhettek a rendőrautóba, sőt közlekedési és motoros alapismereteket is tanulhattak a gyerekek. Benti programokkal is készültünk az óvodásoknak, továbbá az udvaron használhatták a légvárat. Reggel hamburgerrel kedveskedtünk a gyerekeknek az Eatrend Kft. jóvoltából, míg a tanár-diák focimeccs után vattacukrot majszolhattak kedvükre. Hosszú-hosszú folyamat volt ennyi szervezettel egyeztetni és meginvitálni őket hozzánk, de azt gondolom, hogy a gyerekek öröméért megérte. Mindenkinek, aki elfogadta felkérésünket, egy emléklappal és kézműves kulcstartóval kedveskedtünk. Hálásak vagyunk, amiért a rendvédelmi szervek elfogadták meghívásunkat, ezzel is örömet csalva a gyerekek arcára.
Fotógaléria: