KEVI Határtalanul 2022.05.31. – 2022.06.05.

2022.05.31. – 2022.06.05. között a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum 9.C osztályának, illetve néhány 11.évfolyamos diáknak a „Határtalanul – Al-Duna és a Kazán szorosok – Hajós kaland a déli végeken” pályázat keretében (Pályázati azonosító: HAT-20-03-0240) Szerbiába és Romániába volt lehetősége elutazni.

-Hirdetés-

Knébelspisz Eszter 11.A osztályos tanuló élménybeszámolója: 

Az 52 fős delegáció 48 diákból és 4 kísérőtanárból állt. Az első két napon Szabadkán, Zentán, Beodrán és a Palicsi-tónál tettünk látogatást – többek között a városházán, a szabadkai zsinagógában, Mátyás király szobránál, a Than emlékházban, valamint egy régiségtörténeti (ún. „oldtimer”) múzeumban. A szállás a közel hatszáz fős, magyarok által lakott Tóthfaluban volt – részben a helyi kollégiumban, részben fogadócsaládoknál.

A következő nap Délre haladva Zimonyban megkoszorúztuk Hunyadi János szobrát, majd a fővárosba érkezve megtekinthettük a nándorfehérvári várat. Este a szerb-román határ közelében fekvő Viminacium Archeológiai Parkban elhelyezkedő szálláson pihentük ki magunkat.

Pénteken lehetőségünk adódott távolról megtekinteni Galambóc várát, majd a Dunához érve hajótúrát tettünk a Kazán-szoroson. Orsovánál átkeltünk Romániába, ahol a herkulesfürdői Sáfrán Panzióban vártak bennünket.

Az ezt követő úticél Temesvár volt, de előtte Oravicabányán egy százéves nosztalgiavonaton járhattuk be a Szemenik – Krassó-szurdokban található Nemzeti Parkot, majd egy ortodox székesegyházat és a Béga folyót néztük meg. Az utolsó éjszakát a Casa Leonében töltöttük, majd a hazainduló napra virradva még méltó megemlékezést tartottunk Klapka György szülőházánál és az aradi vértanúk kivégzésének helyszínén.

Köszönjük a lehetőséget mind a támogató szervezetnek, mind a program lebonyolításában résztvevőknek, külön is kiemelve Baranyi Lászlóné tanárnőt, aki élve e pályázati lehetőséggel, felvállalta ennek a tartalmas tanulmányi kirándulásnak a meghirdetését, szervezését.

 

Írta: Knébelspisz Eszter 11.A 
Képek: KEVI 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (104 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira