Megnyíltak a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) civil szervezetek adományok után igényelhető normatív támogatására kiírt pályázatai – közölte a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta: a támogatásra rendelkezésre álló forrás több mint 388,3 millió forint, a pályázatokat július 27-én 14 óráig várják.

Azok a civil szervezetek pályázhatnak, amelyek legalább 100 ezer forintos adományt tüntettek fel beszámolóikban, azonban a kiegészítésként nyújtott támogatás legfeljebb 750 ezer forintig biztosított – ismertette.

Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) civil szervezetek adományok után igényelhető normatív támogatására kiírt pályázatainak megjelenéséről a Miniszterelnökségen tartott sajtótájékoztatón 2022. június 27-én. ( Fotó:MTI/Máthé Zoltán)
-Hirdetés-

A helyettes államtitkár hozzátette: a kormány célja kettős ezzel a támogatással; egyrészt pótlólagos forráshoz juttatni a civil szervezeteket, másrészt ösztönözni őket, hogy maguk is próbáljanak adományokat biztosítani maguknak. Minél több magán- vagy gazdasági szereplő lép be a “civil életbe”, annál jobban tud a civil támogatási rendszer működni – tette hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Vince beszélt arról is, hogy a NEA forrásai az elmúlt években folyamatosan bővültek, míg 2014-ben 3,38 milliárd forintra lehetett pályázni, addig 2022-ben már megközelítőleg 11 milliárd forint a keretösszeg.
A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a személyi jövedelemadónak az az egy százaléka, amelyet civil szervezeteknek adhatnak az adózók, de nem rendelkeznek róla, automatikusan a NEA-ba kerül, és a pénzt a civil szervezetek támogatására fordítják.

Jelezte azt is, hogy idén várhatóan október elején írják ki a NEA jövő évi pályázati felhívásait, nyolcmilliárd forint keretösszeggel.
A NEA pályázati kiírásai a Civil Információs Portálon és a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján érhetőek el.

Forrás: MTI
Kiemelt kép: illusztráció

MEGOSZTÁS
Írta: vira