A tavalyi szezonban ezüstérmet szerzett a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban a Kiskőrösi LC gárdája. A klub vezetése a nyár során azon fáradozik, hogy a gárdát együtt tudják tartani, azonban az edző személyében változást történt a csapatnál.

-Hirdetés-

Az együttes a második helyre vezető Füleki Antal lemondott az edzői feladatok ellátásáról és helyét Agócs Zoltán vette át. Az új edző július 6-án mutatkozott be a csapat játékosainak és meg is tartotta az első felkészülési foglalkozást a fiataloknak.

Agócs Zoltán (a képen balra)
– Hogyan jött a lehetőség, hogy az irányításoddal készüljön a csapat? – kérdeztem Agócs Zoltánt.

– A klub vezetése döntött úgy, hogy engem kérnek fel az edzői teendők ellátására. A felkérés engem is kicsit meglepett, de néhány nap gondolkodás után úgy döntöttem, hogy próbálok segíteni annak a klubnak, amelyhez már 32 éve kötődöm. Itt értem el aktív játékosként a legnagyobb sikereimet az NB III-ban és az NB II-ben, az utánpótlásnevelésben sokéve dolgozom és korábban öt évig a felnőtt csapat edzője is voltam már. A kiskőrösi együttes mellett dolgoztam már Akasztón 10 és legutóbb Kiskunhalason a megyei I. osztályú felnőtt gárdáknál 2 évet, így bízom abban, hogy tapasztalatommal tudom segíteni a kiskőrösi labdarúgás fejlődését.

– Milyen reményekkel kezdi el a csapat a nyári felkészülését?

– A klub tradíciói és az egyesülethez való szoros kötődésem miatt magammal szemben is magas az elvárás. Azt a bizonyos „lécet” a tavalyi évben elért ezüstérem is magasra helyezi, de úgy gondolom, hogy sok munkával lehet szép eredményeket elérni. Mint edző nem kerültem teljesen új közegbe, mert a játékosok közül sokaknak a nevelőedzője voltam az utánpótlás korosztályokban. Vannak azonban ismeretlen arcok is a számomra, de arra kiváló lesz a mostani nyári felkészülés, hogy megismerjük egymást, összeszokjunk és közösen jó csapatot alkossunk. Az első héten ráhangolódó edzések lesznek két alkalommal, majd heti három, aztán heti négy foglalkozás és felkészülési mérkőzések szerepelnek a programban. Sajnos azt még nem tudni pontosan, hogy mikor kezdődik az új bajnoki szezon, de a tavalyi évből kiindulva úgy terveztük meg a programunkat, hogy az augusztus 20-i hétvégén kezdődhet el az őszi szezon.

– A játékoskeretben lesz változás?

– Nagyon sok kérdőjel van még a játékoskeret tekintetében a csapatnál. Elképzelhető, hogy lesz több távozó az együttesből, de vannak olyanok is, akik nálunk szeretnék elképzelni a jövőjüket. Jelen helyzetben az biztos, hogy Salami Eugene lábát a héten megműtötték és ezért őrá több hónapig nem számíthatunk. A klub vezetése azon fáradozik, hogy egy olyan keret alakuljon ki, amellyel sikeresen tud a csapat szerepelni a bajnokságban.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS