Ötödik alkalommal szervezték meg közösen a Baptista imatábort, a Tabdi Község Önkormányzata és a Baptista Gyülekezet tagjai, 2022. július 18-i héten Tabdiban.

Katona Imre a baptista gyülekezet vezetője segítségével nyerhettünk bepillantást a tábor életébe, melynek helyszíne a Tabdi Önkormányzata által biztosított Sportpálya volt.

-Hirdetés-

A táborban huszonhét tabdi, és tizenkettő, 6-14 éves korosztályhoz tartozó kiskőrösi gyerek vett részt. A hétfőtől-péntekig húzódó esemény, reggel kilenctől délután öt óráig szolgáltatott programot a jelenlévők számára.

A tábor tízórait, ebédet, és uzsonnát biztosított. A szülők pedig gyümölccsel, és süteménnyel lepték meg a gyerekeket.

A tábor zökkenőmentes működését az önkéntes segítők, – a család, és a gyülekezet tagjai, akik tanárok és óvónők – biztosították.

A kicsik és a nagyok két csoportra lettek osztva, így az apróságok játékosabban, a felsősök pedig részletesebben ismerkedhettek meg a tábor témáival.

A programok tematikája Dániel próféta élete volt, és ezzel kapcsolták össze az előadásokat, és a játékos vetélkedőket is.

A hétfői téma során megismerkedhettek azzal a résszel, amikor „Dániel és a társai elutasították a király eledelét, és kérték, hogy csak zöldséget és gyümölcsöt ehessenek. Ők mégis szebbek, egészségesebbek lettek, mint a többiek, mert ők nem szennyezték be magukat a király eledelével.” Ezen a napon a gyerekek is zöldséget kaptak tízóraira, hogy kicsit jobban bele tudják élni magukat a tartalomba.

Kedden Nabukodonozor király álma következett, amikor látta az öt részből álló szobrot, arany fej, ezüst mellkas, bronz oldalak, vas lábak, cserép lábfejek.

Szerdán a három fiatal Sidrák, Misák, Abednégó tüzes kemencébe való bedobásáról hallhattak a gyerekek, ahol megtudhatták, hogy a három fiatal nem akart meghajolni a király hatalmas szobra előtt. Majd az ítélet végrehajtásakor a király látta, hogy nem égnek el, és van velük a tűzben még valaki, az Úr Jézus, aki megóvta őket.

Csütörtökön „Nabukodonozor álma következett, amikor egy hatalmas égő fát látott, amit kivágtak és teljesen elpusztítottak. Dániel elmagyarázta a királynak az álmot, hogy amiért gőgös volt, és nem ismerte el az élő Istennek a hatalmát, ezért állati sorba fog taszíttatni és hét évig az erdőben fog az állatok között élni, és a füvet fogja enni, mint a barmok. Ez az álom beteljesedett.”

A tábor résztvevői a napot szalonnasütéssel zárták, – amit nagy körültekintéssel szerveztek meg – amihez a szülők is csatlakoztak, és nagyon jó hangulatban telt el az idő.

A pénteki téma a „Dániel az oroszlánok vermében” volt.

Valamint ekkor került sor az eredményhirdetésre is, mert a hét során pontverseny folyt, és itt derült ki, hogy ki lett egyéniben és csapatban a legeredményesebb.

Minden nap volt aranymondás tanulás, ezért lehetett a legtöbb pontot kapni, valamint lehetett a témákhoz verset írni, rajzot készíteni, és ez plusz pontokat ért. A csúnya beszéd például mínusz ötven ponttal vetette vissza az eredményt.

Ezen kívül, játékos ügyességi versenyeken is részt lehetett venni, amik a nagy melegre való tekintettel, főleg vizes programok voltak. A gyerekek négy csapatra voltak felosztva, és így mérkőzhettek meg egymással.

A tábor záró eseményére, négy órára a szülők is meg lettek invitálva, ahol a gyülekezet lelkipásztora Kulcsár Tibor köszöntötte az egybegyűlteket, és mondott záróbeszédet. Ezután következett a gyerekeknek egy vetítés, ahol az egész hétről készült képeket lehetett megnézni, és visszaemlékezni a tábor eseményeire. Majd a nap végén, mindenki  ajándékkal, és élményekkel telve távozhatott.

Írta: Kothencz Henrietta
Fotók: Nagyapáti Péter

MEGOSZTÁS