Két válogatott úszó, Vas Luca és Barabás Imre volt a leggyorsabb a 40. Balaton-átúszáson szombaton.

A megméretésre 12 ezren jelentkeztek, ez volt a maximális létszám, amelyet a rendezők engedélyeztek. Magyarország 1073 településéről érkeztek résztvevők, külföldről 43 ország közel ötszáz úszója indult.

Kiskőrös térségéből is többen indultak, volt köztük: kiskőrösi, páhi, akasztói és keceli versenyző is. 

Ádám Miklós összeállítása (Forrás: Kiskőrösön halottam)
-Hirdetés-

A klasszikus táv ezúttal is 5,2 kilométer volt, amit SUP-pal is lehetett teljesíteni, de megrendezték a 2,6 kilométeres féltávot is. A klasszikus viadalnak 9835-en, a féltávnak 985-en, a SUP-os számnak pedig 458-an vágtak neki. Ez összesen 11 278-as létszám.

Eredmények ITT

A legidősebb induló mindkét nem esetén 85 éves volt. Gurbán Béla idén is úszott, így elmondhatja magáról, hogy mind a negyven átúszáson részt vett.

A 40. Lidl Balaton-átúszás résztvevői Révfülöp és Balatonboglár között 2022. július 23-án

Forrás és fotók: MTI/Varga György  

MEGOSZTÁS