Európai uniós támogatással új telephelyet hoz létre a keceli Diós-Gumi Gépjárműjavító Kft. és bővíti szolgáltatásait – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

-Hirdetés-

    A vállalat a beruházáshoz a Széchenyi Terv Plusz Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz keretében 125,3 millió forint feltételesen vissza nem térítendő támogatást kapott – írták.
    A közlemény szerint a Diós-Gumi Gépjárműjavító Kft. gumiszereléssel, gumisütéssel és futóműállítással foglalkozik. A fejlesztésnek köszönhetően a vállalat szolgáltatásai bővülni fognak, a munkafolyamatok pedig gyorsabbá és hatékonyabbá válnak. Az új telephely a Kiskőrös Ipari parkban jön létre, 2024-re készül el.
    Piackutatások szerint a tervezett fejlesztésekkel a cég szerves részévé tud válni a kiemelt fontossággal bíró Budapest-Belgrád vasútvonal kiszolgálásából adódó megnövekedett teherforgalom kiszolgálásának is – írták.
    A cég honlapján megtalálható információk alapján a vállalkozást 2003-ban alapította egy testvérpár, és 2007 tavaszán megnyitották az első, keceli telephelyüket, majd 2013-ban Kiskőrősön a másodikat. A Diós-Gumi Gépjárműjavító Kft. az európai Point-S szervizhálózat tagja, amely Magyarországon több mint 50 tagszervizt számlál.
    A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Diós-Gumi Gépjárműjavító Kft. nettó árbevétele tavaly 751,6 millió forint volt, egy évvel korábban pedig 699,4 millió forintot tett ki. A cég 2021-ben 48,6 millió forint nyereséggel zárt, míg 2020-ban 25,1 millió forint volt az adózott eredménye.

Forrás: mti 
Kiemelt kép: http://diosgumi.hu/ – Kiskőrös, Dózsa György út 88/1. telephely 

MEGOSZTÁS
Írta: vira