Idén 34 településről érkezett búza a Megye Kenyeréhez. Köszönjük azoknak a településeknek, akik fontosnak érezték a hagyományok éltetését ezen a módon is. A következő lépés a búza őrlése, mely a “Boldog lisztet” adja majd az izsáki Eleven Porta Ökogazdaság jóvoltából. Arra pedig nagyon büszkék vagyunk, hogy a “Megye kenyerét” kreatív szerkesztő és fotós kollégánk, Víg László süti majd. Ahogyan azt már korábban is közzétettük, idén Pálosszentkúton találkozhatunk ismét a Mi napunk rendezvénysorozat keretében augusztus 20-án, ahol kenyérszentelés is lesz természetesen – írja a Bács Kiskun, közösségi oldalán.
 
Rideg László felkérésére Domonyi László polgármester is elküldte Kiskőrös jelképes búza felajánlását. 
 

-Hirdetés-

Forrás, kiemelt kép: Bács-Kiskun

MEGOSZTÁS
Írta: vira