A Kiskőrösi Tankerületi Központ 1100 embert foglalkoztat, melyből 850 pedagógus és körülbelül 8000 gyerek jár a hozzájuk tartozó különböző intézményekbe. 

-Hirdetés-

„Összesen negyven iskola tartozik hozzánk, jelenleg a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola a legnagyobb intézményünk -négy tagintézményével és két telephelyével-”  – mondta el Vágó Ferencné, tankerületi igazgató.

A nyári szünet hónapjai azzal teltek, hogy a tanévkezdésre minden adott legyen az oktatás megkezdéséhez, a Kiskőrösi Tankerülti Központhoz tartozó intézményekben.

Az intézményekben lezajlottak a nyári karbantartási munkák, most vannak folyamatban az utolsó simítások. A tankönyvek kiszállítási pedig folyamatban van.

„Voltak igazgatói, intézményvezetői és intézményvezető-helyettesi pályázataink is, melyek sikeresen lezajlottak, tehát minden intézmény számára sikerült megfelelő vezetőt és helyetteseket találnunk. Szakos ellátottságunk szinte 100%-os, nagyon jónak mondható. Azt gondolom, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy jól induljon a tanév. Költségvetésünk stabil, jelenleg nincsenek likviditási problémáink. Nem voltak az elmúlt időszakban sem, szóval reméljük, hogy ez az elkövetkezendő időben is így marad” – tette hozzá.

Kiskőrös város területén három köznevelési intézmény tartozik a tankerületi központhoz: a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola, a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola és a Kiskőrösi EGYMI.

Augusztus 31-én a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola lesz a helyszíne az országos tanévnyitónak.

Kapcsolódó cikk
Idén Kiskőrösön tartják az országos tanévnyitó ünnepséget
Idén Kiskőrösön tartják az országos tanévnyitó ünnepséget
2022. augusztus első napján Domonyi László, Kiskőrös polgármestere közösségi oldalán adott hírt arról, hogy Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója ünneplésére...

A Kiskőrösi Tankerületi Központhoz tartozó többi oktatási intézményben a helyi tanévnyitók után, szeptember 1-jén csengetnek be a 2022/23-as tanévre. Vágó Ferencné abban bízik, hogy a következő tanév már a megszokott keretek között zajlik majd.

Kapcsolódó cikk
Megvan a 2022/23-as tanév rendje: itt vannak a legfontosabb dátumok
Megvan a 2022/23-as tanév rendje: itt vannak a legfontosabb dátumok
Mikor kezdődik és meddig tart a 2022/2023-as tanév? Mikor lesz az őszi, a téli és a tavaszi szünet? Mikor kezdődik...

Forrás: Kiskőrös TV 
Kiemelt kép: Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Csengődi Általános Iskolája facebook oldal 

MEGOSZTÁS
Írta: vira