Augusztus 13-án este – hagyományteremtő céllal – tartották meg az Augusztusi BorZsongás elnevezésű közösségépítő programot Erdőtelken.

A Kiskőrös-Erdőtelekért Alapítvány kuratóriumának öt tagja (Dulai-Fenyős Lilla, Lengyel Tibor, Lukács Sándorné, Tóth Laura Tünde, Trepák János) nevében beszélt Lengyel Tibor, amikor elmondta, milyen sokat jelent számukra az erdőtelki, ökördi lakosság. Ifj. Gmoser István, önkormányzati képviselővel közösen, ezen az első, nagyszabású rendezvényen szerették volna megajándékozni a megjelenteket az igazi közösség élményével.

-Hirdetés-

A hatalmas sátor alatti ötletfalon olvashatták a vendégek azokat a célokat, melyeknek támogatására gyűltek össze. Dulai-Fenyős Lilla és Trepák János köszöntő beszédébe foglalta a fejlesztő foglalkozásokat, madárodú készítő workshopot, jótékonysági eseményeket, gyalog- és kerékpártúrákat, szemétszedési akciókat, közös faültetéseket, közösségi játszótér építést, erdei pihenők kialakítását, zöldség-gyümölcs csere-bere piac megvalósítását, hogy csak néhányat említsek azok közül a tervek közül, melyek László Sándorban is körvonalazódtak, mikor az Alapítványt életre hívta.

Az esti mulatság jó hangulatát id. Gmoser István vezetésével a KEVI ifjúsági fúvószenekara és a zenekarvezető barátai alapozták meg. Az ABBA dalok szólóját Breznyán Kinga, a magyar slágerekét ifj. Gmoser István énekelte. Az esti táncmulatsághoz szintén ifj. Gmoser István és Kiss Máté szolgáltatta a talpalávalót. A közönség együtt élt a zenével. Kétségekkel és félelmekkel teli mindennapjainkban éppen erre a felhőtlen, baráti estére volt szüksége a vendégeknek. Elfeledni néhány órára, ami nehéz, és azokkal együtt ünnepelni, akik fontosak az életben.

A finom vacsorát négy főszakács biztosította: Lengyel György, Nagy Imre, Piszmán Béla és Szabó Zoltán. A vendégek birkapörkölt és grillnyársak közül választhattak. Az innivalót, desszertet a családok és baráti társaságok batyuból oldották meg.

Lengyel Tibor, az est főszervezője arról is beszámolt, hogy régi vágyuk egy közösségi ház, melyhez szeretnének egy meglévő ingatlant megvásárolni és felújítani. Köszönetet mondtak Tamás Szilvia óvodavezetőnek is, aki a „közösség lelkes motorjaként” mindig kiáll az alapítvány ötletei mellett. Szilvi óvónő kérte a vendégeket, hogy segítsék az óvodát abban, hogy a meglátogathassanak családokat, ahol állatokat tartanak. Ugyanis az Erdőtelki Tagóvoda elnyerte az Állatbarát Óvoda címet.

Mielőtt a vacsora és a fergeteges buli kezdetét vette, a szervezők megköszönték az önzetlen támogatást Kiskőrös Város Önkormányzatának, a Kiskőrösi Óvodáknak és sok-sok embernek, akiket felsorolni sem lehetne.

A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni a lakosok türelmét, és elnézést kérni azoktól, akiket esetlegesen zavart a hangos zene.

Lengyel Tibor szavaival lehet leginkább kifejezni, mit jelentett az Augusztusi BorZsongás.

„Szeretnénk, ha az erdőtelki és ökördi emberek megtapasztalhatnák az összetartozást egymással és Kiskőrössel. De ha csak kezet fogunk, leülünk és beszélgetünk, már sokat tettünk. Higgyék el, lassan ennek lesz a legnagyobb értéke!”           

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (121 db kép)
MEGOSZTÁS